KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Törjön ki a frász!

Harmat György

 

Frank Bannister „szellemirtóként” tevékenykedik egy kisvárosban, melyet titokzatos halálesetek sorozata tart rettegésben. A férfi hasznot húz abból a helyzetből, hogy egyedül ő tartja a kapcsolatot a visszajáró halottakkal. Zavart provokáltat szellemcimboráival, hogy aztán jó pénzért helyreállíthassa a rendet. Mindazonáltal csak Frank képes arra, hogy megállítsa az öldöklést, miközben üldözik...

Ennyi elég is a bonyolult, de végül is áttekinthető történetből. Nem is annyira a sztori logikátlan, mint inkább a kísértetlét tartalma és formája. Ezek a lények ugyanis hol sebezhetők, elpusztíthatók, hol nem; megjelenítésük általában áttetsző-fehéres, de néha mégsem. A film is ilyen: hol szellemes, hol nem, hol izgalmas, hol nem. Úgy tűnik, az új-zélandi Peter Jacksont is elérte a „Hollywood-betegség”: amerikanizálódva vesztett érdes eredetiségéből. Felrémlenek öt évvel ezelőtti – még hazájában készült – horrorparódiájának (Hullajó) foszlányai: az extrém módon gusztustalan volt, de röhögtető és átütő erejű. Ez a mostani horrorvígjáték erőtlen, hiába a nagyobb költségvetés, a látványosan tökéletes digitális trükkök.

A végkicsengés pedig természetesen pozitív. Ha nem is lenne happy end (de van!), e film bizonyosságot nyújt: létezik élet a halál után, létezik mennyország és pokol. S ez vigasztaló. Persze nem mindenkinek egyformán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1694