KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vágyastársak

Pápai Zsolt

 

Ki, kivel, hol, mikor és mennyit? Örök kérdések ezek az olyan vígjátékokban, melyekben a forgatókönyvírói és rendezői invenció vagy szeszély a libidójukkal nehezen megbirkózó figurákat terel egymás mellé. A hazájában a közönség előtt szépen szerepelt spanyol Vágyastársak ebbe a nagy hagyományú, manapság kivált Almodóvar és a francia direktorok által óriási kedvvel művelt filmtípusba tartozik, és szó mi szó, nem marad adós a különböző kombinatorikai lehetőségek terítésével.

Az erősen kamarahangulatú mozi négy főszereplője – két élettárs-pár – megfeneklett kapcsolataik helyrerázása érdekében, valamint a változatosság regeneráló erejében bízva keverednek zűrös viszonylatokba egymással, és igyekeznek új ösvényeket kitaposni maguknak a szerelem felé, mígnem oda jutnak, hogy minden marad a régiben. Nem túlságosan eredeti az ötlet, érezte ezt maga Emilio Martínez Lázaro rendező is, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja feldúsítani az együgyű sztorit, és némely ponton az addig történtek összefoglalálását kínáló, sőt az egyes figurák kusza pszichéjének vizsgálatát megcélzó musicalszekvenciákat illesztett a filmbe, azonban a koreográfiájukban, szövegükben, továbbá a zenei rendezést illetően egyaránt slampos dalbetétek nem dobnak a produkción. Ellenkezőleg: rontják az összhatást, azt az érzést keltik, mintha kizárólag a játékidő kitöltése végett kerültek volna a filmbe. A vígjátékspecialistaként elhíresült Lázaro direktor szimplán szezonérvényű darabot készített, amelyet csupán a lapos párbeszédek közé ékelődő elevenebb gegek mentenek meg a kudarctól. Hiába az almodóvari példa, épp a nála oly megkapó ibér virtus hiányzik, a Vágyastársak ezért nem több gyengén sikerült reprodukciónál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1832