KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ász

Gáti Péter

Jó néhány évvel ezelőtt – dalénekesi pályafutása csúcsán – a behízelgő hangú slágergyárost, Adriano Celentanót felfedezték maguknak a „fehér telefonos” olasz filmvígjátékok ötletemberei. Zenés és dallamok nélküli kivitelben bárgyú történetek garmadája született ezután Celentano komikusi tehetségére alapozva. Az énekesben kétségtelenül felfedezhető színészi kvalitások közül ezek a filmek azonban kizárólag azt a képességét kamatoztatták, hogy sajátos mimikájával és gesztusaival érzékletesen képes megeleveníteni a harsány derűt sugárzó, vitális olasz kisembert.

A nem túl eredeti történet komikumát az a váratlan ötlet szolgáltatja, hogy Celentano alakította hőse egyik pillanatról a másikra láthatatlanná válik. A póker iránti szenvedélye miatt az Ász gúnynévre hallgató figura ugyanis még újsütetű férjként sem tud ellenállni az ördög bibliájának. Gyönyörű feleségét rögtön a nászéjszakán magára hagyva, vad pókercsatában egy rakás pénzt nyer. Már majdnem haza is ér a hitvesét minden bizonnyal megvigasztaló jó hírrel, amikor bérgyilkos végez vele. Mások számára láthatatlan szellemként tér meg vágyakozó arájához, szellemesnek szánt, de módfelett erőltetett humorú bonyodalmak lavináját indítva el ezzel. A rövid időre földre szállt vígjátéki Orpheusz itt-tartózkodásának egyetlen célja az, hogy az asszonykának segítsen új társat találni. Castellano és Pipolo szellemekkel szellemeskedő poénjai épp oly „láthatatlanok” a néző számára, mint jobblétre szenderült Ászunk porhüvelye a halandóknak ebben a kínosan együgyű mesében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5166