KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ramona

Koltai Ágnes

Úgy kell az örökké izgágáskodó polgárjogi harcosoknak, állandóan az etnikai kisebbségek elismertetéséért, társadalmi védelmükért ágálnak, ahelyett, hogy beülnének egy kényelmes moziba és megnéznének valami fényesre suvickolt filmecskét. Mondjuk Jonathan Sarno több fesztiválon végighurcolt és megdicsért művét, a Ramonát, mely oly megejtően egyszerűnek ábrázolja a munkáért, kenyérért, emberi létért átszökdöső mexikóiak sorsát. A habókos mozi láttán csak elvetemült kispolgárok, megrögzött úriasszonyok és menthetetlen anyámasszony katonái nem akarnak cserélni a dalos kedvű mexikóikkal, akik hihetetlen ügyességre tettek szert a szögesdróton, falon átmászásban, laposkúszásban és egyéb tornamutatványokban. Mihelyt egy sikeres tigrisugrás után megérkeznek az Ígéret Földjére, menten Las Vegasba, ott is a nagy rulettasztalok bódító gazdagságába csöppennek. Hiába, vérbeli déliek, nem vetik meg a jó kis kalandot.

A film főhősnője, Ramona egyenesen a legémelyítőbb kalandba, a szerelembe csöppen bele, újdonsült amerikai fiújával átviteti magát a rettegett határon, jött, körülnézett és visszament Mexikóba – természetesen a zord amerikai rendőrök zavarták el, nem lévén tartózkodási engedélye. Ramona eszményien nyomorgott otthon, a jólétbe belefásult „amerikai barát” tanulhat is tőle: (mű)lazaságot; (mű)mosolyt; (mű) könnyeket.

Ha írásba adnák – nemcsak a rendező, hanem az összes kritikus is, aki a film eredetiségét, a kifinomult románcot és a fondorlatos komédiát dicsérte –, hogy nyomorogni ilyen üdítő, szívesen cserélnék Ramonával. Addig is: Jonathan Sarnótól kíméljenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/08 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=535