KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Egy búcsú margójára

Veress József

 

A Filmvilág 9. számának nekrológ-írója meleg szavakkal búcsúztatta el Anatolij Szolonyicin szovjet filmszínészt, aki a közelmúltban ereje teljében távozott az élők sorából. Még nem volt ötvenesztendős sem. A méltatásban az áll, hogy „... a korán meghalt színésznek művészileg a legnagyobb szerencse adatott meg: csak jó filmben, csak nagyon jó filmben játszott.”

Ez a megállapítás mindenképpen korrekcióra szorul. Hiszen a Búcsú szerzője néhány sorral később megemlíti a Huszonhat nap Dosztojevszkij életéből című alkotást is, melyet – sajnos – nem sorolhatunk a jó filmek közé. És ez nem egyetlen példa. A jegyzetfüzet titkában – mint a Filmvilág recenzense ugyanazon szám 49. lapján megállapítja – Szolonyicint kellékként használták, ami megintcsak nem nevezhető szerencsének. A markáns szerep játszó rendkívül kapós volt az Andrej Rubljovot követően, ám tényekkel bizonyíthatjuk: középszerű, sőt gyenge filmekben is felkérték közreműködésre (ilyen a Szeretni az embert, a Testőr, vagy a még a Szovjetunióban sem bemutatott Szétdúlt fészek: a lista korántsem teljes).

Két tanulságot hadd fogalmazzunk meg a feltűnő pontatlanság apropóján. Az egyik: a lap tekintélyének és hitelének árt, ha – mint ezúttal is – a 2. és a 49. oldalán egymásnak homlokegyenest ellentmondó kritikai minősítéseket közöl. A másik: a legendákat ritkítani kell, nem pedig szaporítani. Lehet, magam is kategorikusan fogalmazok, de az a véleményem, hogy egyetlen olyan filmszínész sem volt még a világon, aki „csak nagyon jó filmben játszott” volna. Kivált, ha sokszor a kamera elé állt, mint Anatolij Szolonyicin.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6906