KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vágtató huszárosztag

Zsilka László

 

Történelmi kalandfilmnek indul. Az orosz seregek hátrálnak Napóleon csapatai elől, Moszkva elesik. A főhős, Davidov huszárparancsnok osztagával és ötven kozákkal partizánháborúba kezd a franciák hátában. Neve hamarosan rettegett lesz az ellenség körében. A kalandok sora azonban minduntalan megtörik. A szereplők hosszú és unalmas beszélgetésekbe bonyolódnak, amelyeknek a későbbiekben nincs jelentőségük sem a cselekményben, sem a jellemrajzban, legfeljebb Davidovról tudjuk meg, hogy nemcsak a kardot, hanem a tollat is remekül forgatja: civilben irodalmár. Műveiből aztán a legváratlanabb szituációkban hallunk idézeteket, még az álmából fölvert Kutuzov sem mulaszt el egy-két strófát maga elé mormolni. A film készítői egyébként tartogattak más meglepetést is. A szereplők néha – helytől és időtől függetlenül – dalra fakadnak, táncolnak, pezsgőt bontanak, a beállítás ilyenkor revühöz hasonlít, s már-már azt hisszük, hogy nem is kell az egészet komolyan venni, talán a történelmi hérosz-filmek szatírájának szánták A vágtató huszárosztagot.

Ritkítja még Napóleon seregét egy szegény muzsikokból álló csapat is, melynek tagjai alkalmanként harsányan tanúbizonyságot tesznek osztály(harcos)-tudatukról. (Ezek az epizódok az akkori orosz társadalom belső ellentmondásait lennének hivatottak – drámai eszközökkel – ábrázolni.) Ám e jelenetek kevésbé meggyőzőek, mint a revü-betétek.

A nézők azonban mégsem fognak unatkozni a kétrészes film megtekintésekor. A műfaji elemek szertelen és indokolatlan váltakozása egy idő után ugyanis rendkívül komikus hatást kelt. Még ott is, ahol az alkotók nyilvánvalóan nem törekedtek erre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7183