KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magánvélemény

Kulcsár Mária

 

Lejárt a „film a filmben” divatja. Műstábok helyett most szociológusok szimatolnak intim vagy bizonyos tekintetben problematikus helyszíneken.

Julij Karaszik is ezt a módszert választotta, hogy elmondhassa véleményét egy látszólag jól termelő gyár súlyos belső gondjairól. Hogyan? Képzeljük el „A hét” című televízió műsor egyik üzemi riportját, ha riportereit szociológus szerepbe bújtatva, a megkérdezetteket előre megírt szöveg felmondására kényszerítve, rutinos színészekkel játszatnák el. Elveszne a szereplők spontán megnyilvánulásának hitele, maradna az unalom. A Magánvélemény sem több ennél, a figurák árnyalt lélektani ábrázolásának, a konfliktusok elmélyült kidolgozásának teljes hiánya jellemzi.

A főszereplőt csak gyakori közelképei teszik megjegyezhetővé, pedig ő az egyetlen, akinek magánügyei is vannak: megértő, szép és kedves menyasszonyát elhagyja egy agresszív és ostoba tinédzserért, rejtély, hogy miért. Az ügyetlen igazgatóval, a télapó jóságú párttitkárral vagy a szikár munkaügyis asszonnyal folytatott párbeszédek közül kiemelkedik egy fáradt, öreg munkásnő és a kíméletlen, de jó eredményeket felmutató művezető összecsapása, de az eredményt ‘ sose tudjuk meg. A rendező jól vigyáz, hogy amint érdeklődni kezdünk valami iránt, figyelmünket elterelje, a felvetett kérdést elfelejtse.

A jó szándékú filmben – melynek egyik fő mondanivalója: minden ember személyiségének figyelembevétele a munkában – nemcsak a szereplők jelleme és sorsa, de Karasziknak, az Amikor a lány tizenöt éves és a Július 6. rendezőjének egyénisége is háttérben marad. Semmi sem indokolja a Magánvélemény címet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8059