KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/február
• Sára Sándor: „Sír az út előttem...” Részletek egy filmeposzból
• Schubert Gusztáv: Mi, verebek? Az objektív személyessége
• Zsugán István: Mondom a magamét Beszélgetés Mészáros Mártával
• Ardai Zoltán: Közhelyek metamorfózisa Beszélgetés Dömölky Jánossal
• Michałek Bolesław: Wajda, Piwowarski és a többiek Új lengyel filmek
• Kovács István: Egy élet-képes filmről Szekercelárma
• Stachura Edward: Szekercelárma, avagy emberek a téli erdőn
• Fáber András: Háromszög, négyszög, sőt több Francia filmekről
• Eco Umberto: A rózsa neve Regényrészlet
• Barna Imre: A világ rózsa-neve
• Eco Umberto: Első és utolsó nyilatkozat
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Ciment Michel: Valóság és látomás John Boorman
• Zsigmond Vilmos: John Boorman
• Ciment Michel: A film nyelve élő nyelv Beszélgetés John Boormannal
• N. N.: John Boorman filmjei
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Annie
• Nóvé Béla: Ne vedd el tőlem a napot!
• Nagy Zsolt: Kegyetlen románc
• Faragó Zsuzsa: Bűnös hétvége
• Tamás Amaryllis: Borisz
• Nóvé Béla: A fekete nyíl
• Hegyi Gyula: Fogadjunk!
• Mátyás Péter: Szállodai szoba
TELEVÍZÓ
• Alexa Károly: Isten teremtményei Szabó István idézése
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Nemeskürty István: Radványi Géza temetésén
• Molnár Gál Péter: Csirág és eperzselé

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bárhol, bármit, bármikor…

Takács Ferenc

Egy leszbikus fekete soul-énekesnő, egy AIDS-es fehér ingatlanügynöknő és egy terhes, hiper (ol) szőke és (önvédelemből) gyilkos maca road movie-ját látjuk. Mindhárman a nagy amerikai receptnek engedelmeskedve hagyják ott a helyet, ahol eddig éltek: ha kudarcot vallottál, ha bajba kerültél, szedd a sátorfád, indulj el, próbálj valahol máshol szerencsét. El is indulnak, külön-külön, majd hamarosan együtt, s el is jutnak az Arizona-beli Tucsonba, ahol a szeretet és a nőszolidaritás segítségével megtalálják egymásban azt a támaszt, amelyet eddig hiányoltak; életük rendbe jön (az ingatlanügynöknő rendben meghal).

Hatásos (és jó színészi munkával garantált) intim kisrealizmus keveredik történetükben a „komoly mondanivalójú” amerikai film pszichológiai fél-kliséivel és rendes adag érzelgősséggel. Nemigen találunk benne semmi olyasmit, amit eddig ne láttunk volna amerikai filmen az elmúlt húsz évben, s reménytelen lenne felsorolni azokat a filmeket, amelyekre a jelen műalkotás hasonlít. (Öt könnyű darab, Alice már nem lakik itt…) Keverékét azonban ízléssel, önmérséklettel és jószándékkal tálalja fel, valamelyest persze a „politikai korrektség” jegyében: semmi sem hiányzik belőle, amiről ma Amerikában filmen komolyan beszélni ildomos, sőt kötelező.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=890