KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/március
• Grunwalsky Ferenc: Andrej Tarkovszkij
• Kovács András Bálint: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• Szilágyi Ákos: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Báron György: Léhán, komolyan Magyar film, 1986
• N. N.: A MUOSz Filmkritikusi Szakosztályának díjai
• Lukácsy Sándor: Gyász-zsoltár, (félig) gyerekhangon Elysium
• Barna Imre: „Nagy átverések folynak itt” Vakvilágban
• Kósa Ferenc: A Béres-ügy Naplójegyzetek
• Nagy László: Megszületett Híradás egy ígéretes hatású szerről
• N. N.: Az utolsó szó jogán Potréfilm dr. Béres Józsefről
• Bikácsy Gergely: A tájfun szeme Nantes
LÁTTUK MÉG
• Waszlavik László: Magic – Varázslat (A Queen Budapesten)
• Nóvé Béla: Veszélyes őrjárat
• Schubert Gusztáv: Nő a volánnál
• Ardai Zoltán: Sárga Haj és az Arany Erőd
• Nagy Zsolt: Asterix, a gall
• Baló Júlia: Szikét kérek!
• Tamás Amaryllis: Békés ég
• Mannhardt András: A gésa
• Nagy Zsolt: Rock Rióban
• Schreiber László: Hajnalcsillag
• Nóvé Béla: Kakukk a sötét erdőben
TELEVÍZÓ
• Kazovszkij El: Mnouchkine Molière-je avagy a színház és Jákob létrája
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Cary Grant (1904–1986)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ízig-vérig Anne-Mary

Takács Ferenc

 

Van egy szint, amelyen kisebbségek, kisebbségi nemzetek mintha valami közös recept szerint mutatkoznának meg a nagyvilágnak. Gyermek-lelkű, könnyen síró, sokat nevető, bumfordian esendő figurák vagyunk, a célirányos ész helyett inkább ábrándok irányítják csetlés-botlásunkat; közben folyvást jár a szánk (a rajtunk uralkodó etnikum szófukar), hetet-havat összehordunk, bár gyakran fején találjuk a szöget, s persze igazából nagyon szeretjük egymást, úgyhogy tessék rajtunk nevetve meghatódni (vagy meghatódva nevetni): valami ilyesmi élteti a – hogy mondjunk valami szakszerűt is – regionális egzotikum jegyében született művészeti alkotásokat, a Tóbiás, a tejesembert, A hely hősét, a Tót atyafiakat vagy akár a Háry Jánost.

Most egy angol filmen Wales tálalja fel magát a fenti recept szerint. Pontosabban walesi filmen, hiszen – talán a rendező-asszony kivételével – walesi nevet visel a produkcióban mindenki, s – bár a pénz nem etnikai fogalom – a film költségvetése is javarészt walesi forrásokból állt össze. Egy új walesi széria folytatódik benne, valamelyest az Az angol, aki a dombra ment föl vonalában. Kisvárosi, sőt falusi történet, rengeteg ütődött és szíre-szóra dalra fakadó walesi van benne, ez a lelkésztől az ingatlanügynökig mindenkire áll. A történet a jótorkú pékmesterrel kezdődik, aki a lelke mélyén Pavarottinak hiszi magát (s időnként egy Pavarotti-gumimaszkot húz a fejére), majd atyai terror alatt tartott lányával folytatódik, aki nem élhette ki énekesi tehetségét. Innen már a film története az ő története, s ez a történet gügye komédiából lassan szívhez szóló emberi drámává komolyodik. Hogy hogyan, ezt nem mondom el, mert papíron merő érzelmes giccs és göregáboros klisé lenne belőle. A filmvásznon viszont kisebbfajta csoda történik: amit látunk, pontosan követi ugyan a fenti receptet, viszont ízléssel és tehetséggel van kikeverve; minden lehetséges csapda ott tátong a filmben, de végül egyikbe sem sétálunk bele. Kedves és szép kis filmet látunk, lehet rajta nevetni, még meghatódni is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3538