KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/március
• Grunwalsky Ferenc: Andrej Tarkovszkij
• Kovács András Bálint: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• Szilágyi Ákos: Az idő betegsége Tarkovszkij Nosztalgiája
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Báron György: Léhán, komolyan Magyar film, 1986
• N. N.: A MUOSz Filmkritikusi Szakosztályának díjai
• Lukácsy Sándor: Gyász-zsoltár, (félig) gyerekhangon Elysium
• Barna Imre: „Nagy átverések folynak itt” Vakvilágban
• Kósa Ferenc: A Béres-ügy Naplójegyzetek
• Nagy László: Megszületett Híradás egy ígéretes hatású szerről
• N. N.: Az utolsó szó jogán Potréfilm dr. Béres Józsefről
• Bikácsy Gergely: A tájfun szeme Nantes
LÁTTUK MÉG
• Waszlavik László: Magic – Varázslat (A Queen Budapesten)
• Nóvé Béla: Veszélyes őrjárat
• Schubert Gusztáv: Nő a volánnál
• Ardai Zoltán: Sárga Haj és az Arany Erőd
• Nagy Zsolt: Asterix, a gall
• Baló Júlia: Szikét kérek!
• Tamás Amaryllis: Békés ég
• Mannhardt András: A gésa
• Nagy Zsolt: Rock Rióban
• Schreiber László: Hajnalcsillag
• Nóvé Béla: Kakukk a sötét erdőben
TELEVÍZÓ
• Kazovszkij El: Mnouchkine Molière-je avagy a színház és Jákob létrája
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Cary Grant (1904–1986)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rám zuhant az éjszaka

Faragó Zsuzsa

 

Mi késztethette Juraj Herzet, aki az 1968-as Hullaégető című filmjével a borzalmak ábrázolásának tiszteletlenül egyéni lehetőségét mutatta meg – hogy hosszadalmas, tiszteletteljes filmet forgasson Jožka Jaburková kommunista újságírónő ravensbücki emlékirataiból?

Nem tudhatjuk, hogy ilyen motiválatlan, ilyen általános volt-e az emlékirat, de mindegy is: ha ilyen volt, ha nem – az illedelmes tisztelet rendszerint nem jó tanácsadó, ha valaki epikából drámát, ha drámából filmet csinál, egyáltalán, ha egyik műfajból a másikba átemel egy művet.

Mintha unalmas történelemleckét darálna egy jótanuló – úgy sorakoznak a képek: csontsovány, kopasz nők, darócruhák, sárból kását zabáló emberi roncsok, hideg tekintetű, szőke, egyenruhás nők, zokogó gyerekek. Ellenpontul és párhuzamosan a főszereplő emlékképei: a társadalmi igazságtalanságok ellen már az iskolában lázadó diáklány, a szegények igazáért fölszólaló képviselőnő, a Gestapo tisztjeinek vallatását hősiesen tűrő asszony... Így, egymásra halmozva, fölsorolva, mintha az általánost előhívó képekkel, a tudottat aktivizáló párbeszédekkel unalmas filmleckét mondana föl Herz: ahogy tobzódik a szörnyűségek ábrázolásában, ugyanúgy használ lassítást és flashback-et, kimerevítést és hangmontázst, rengeteg mindent, amit rövid történelme alatt a filmművészet hatáskeltésre kitalált.

Idegenkedve és szomorúan nézzük 1987-ben ezt a protokolláris filmet, s azért fohászkodunk: vajh, minél kevesebb történelemleckét daráló mű szülessen, csak óvatosan a szörnyűségekkel, nehogy nagyon megszokjuk őket. Nehogy végül ne higgyünk a létezésükben. Nehogy ne akarjuk többé megérteni: mi is történt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5564