KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/április
• Kornis Mihály: A krízis – és a divatja
• Nóvé Béla: Happening helikopter-huzatban
• Reményi József Tamás: Both Benedek emlékműve Hajnali háztetők
• Székely Gabriella: Input – output Csók, anyu
• Lukácsy Sándor: Mit takar el a fügefalevél? Banánhéjkeringő
• Pošová Kateřina: Túl sok a színes csomagolás Beszélgetés Jiří Menzellel
• Koltai Ágnes: Hit, remény, félelem O-bi, O-ba, avagy a civilizáció vége
• Matos Lajos: Vigyázat! Jön a habverő! Gyilkos robotok
• Bikácsy Gergely: Don Quijote győzelme Buñuel Mexikóban
MÉDIA
• György Péter: Reklámkorszak Remlámfilm
• Lajta Gábor: Mona Lisa szereti a banánt Reklám és művészet
• Koltai Ágnes: „Gondolkodjon, érdemes!” A magyar reklámfilmekről
• Szemadám György: A rek-lám-fil-mek fon-to-sak! Reklámfilm
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: Silverado
• Vida János Kvintus: Esti eső
• Hegyi Gyula: A tuareg bosszúja
• Baló Júlia: Szerepcsere
• Farkas Ágnes: Éden akció
• Faragó Zsuzsa: Csulandra
• Faragó Zsuzsa: Rám zuhant az éjszaka
• Tamás Amaryllis: Emlékek, emlékek
• Gáti Péter: Bagoly mondja verébnek
• Tamás Amaryllis: Becéző szavak
KÖNYV
• Báron György: Egy szerelem krónikája
KRÓNIKA
• N. N.: Levélváltás az amatőrfilmről

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Sztriptíz

Bíró Péter

Véget ér a nap, megfáradt, ám még szórakozni vágyó egyszerű emberek, golden boyok és debil, iszákos, a cukormaffiával kapcsolatot tartó politikusok töltik meg a félhomályos termet. Fogyasztanak, szórakoznak, várnak, előre meglazítják nyakkendőjüket, majd egyszercsak feldübörög a zene, érzéki fények kezdenek pulzálni. Végre jönnek a lányok. A lányok sokfélék, szőkék, barnák, teltebbek, sovánkák, nagy a mellük, kicsi a fenekük, vagy éppen fordítva, szóval mindenki megtalálhatja a gusztusának legmegfelelőbbet. Ruhadarabok hullanak a földre, vagy röppennek ki a sötétben bujkáló közönség soraiba, ottan pedig elkerekednek a szemek, és eljő ideje az ádámcsutkák ugrálásának, a torkok kiszáradásának.

Aztán jön Demi Moore. A testet öltött csoda. Még barnább, még jobb alakú, mint társnői, az ő tánca még érzékibb, nem is vetkőzés ez már, látszik, hogy ő a saját lelkét táncolja el, nehéz életét. Művészet ez tulajdonképpen, állapítja meg a főnöke, a lényeg azonban, hogy amikor ő van a színpadon, a torkok még jobban száradoznak, a halántékok még hevesebben lüktetnek, a közönség gondolatai még burjánzóbbak, és Demi Moore, ha nem szakítják félbe, meg is mutatja a mellét.

A sztriptízből ennyi elég is lenne, ám sajnálatos módon a vetkőzések szüneteiben egy formátlan, egészségtelenül sovány és idétlenke történet lép a lányok helyébe és kezd kínosan mosolyogva vonaglani, kacéran röppennek felénk a közhelyek a családi értékekről, a politikusok romlottságáról, idiotizmusáról. A pőre igazság azonban csak nem akar látszani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=350