KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Folt a zsákját

Sneé Péter

 

Félreértés, szerepcsere nélkül nincsen bohózat. Egy kandi pillantás a játék misztériumába: régi énjüket miként ejtik el az elibénk állók és hogyan öltenek új alakot. Együtt kérdenénk a mímessel, ki vagyok én? – hátha csakugyan volnék valaki.

Szigorú dramaturgia felügyelt egykor a komédiára, nehogy kihallatszódjék mögüle a „sehol se találom” keserves sírása. Ezernyi furfang, bohókás, ravasz ötlet terelte másfelé a figyelmet, zárt sorompó őrizte a műfajok közti határt. Kinek jutott volna eszébe bújócskázni alatta, fittyet hányva szabályaira, a formákra? Az olyannyira elterjedt kézikönyvek, hasznos szövegírói segédletek azonban addig szajkózták a kánont, míg annak értelme elveszett. Minek vigyáznánk a sajátosságokra, amikor „végső fokon” minden együvé tart, a cél közös, eladható árut kínálni a piacon.

Ami a nagy öntőformából most kikerült, semmire sem hasonlít, mert mindenre emlékeztet egy kicsit. Az eleje mintha realista vígjáték volna az élet perifériájáról, hogy azután miliőt váltson, és az azonosság-keresés művi komédiájában teljesedjék ki. Ne feledjük, egyedül a Beverly Hills-i polgár lehet személyiség, a kevésbé rangos helyen terpeszkedők unalmasak, történetük merő szenvedés.

Hamar eldurrannak persze a kész patronok, ismét szabályokat cserélünk hát és a krimi-paródiába lépünk, hogy a kívánatos happy endhez jussunk végre, levonván az örök tanulságot: hív társ híján semmi sem sikerülhet. És vége.

A szórakoztatás terheit fáradt színészeikre hárítják az alkotók, no meg a szerencsétlen fordítóra. Utóbbinak kell feltöltenie friss szöveghumorral a szétfutó jeleneteket, hogy az ébrenléthez kellő csekélyke inger meglegyen. Mily félreértése ez bohózatnak, vigasznak és filmnek!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4266