KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Louis Malle halálára

Bikácsy Gergely

Truffaut, Jacques Demy, és most Louis Malle. Temetőbe vonul az új hullám.

Malle szeretnivaló rendező volt. Mi, régiek a Zazie miatt szerettük. Talán a legjobb filmje. És a Viva Maria miatt is szerettük, ez meg a legsikeresebb filmje. A nouvelle vague egyik éljátékosa, később afféle csendestársa maradt.

Nem igazán csapatjátékos. Start előtt kiugrott: arra még tán az edzett filmtörténészek sem emlékeznek, hogy 56 tavaszán már cannes-i nagydíjas lett, de e nyertes opusz, A csend világa igazából Cousteau kapitány filmje. A «Nouvelle vague» még nem is létezik, és az Aranypálma ellenére ekkor még az igazi Louis Malle sem. Majd a Felvonó a vérpadra után, majd a Szeretők után... Majd a Zazie után...

Nem, nem csapatjátékos. 68 tavaszán még ott a harcos Godard és a szelídebben lázadó Truffaut mellett, de hamarosan meg sem áll Indiáig. Hosszú dokumentumfilm lesz abból a felismerésből, hogy a párizsi diákbarikádok Calcutta nyomorából nézve valahogy nem olyan izgalmasak.

Mikor visszatér, egy, a francia ellenállást kegyetlenül és finnyásan, hűvösen deheroizáló opusszal kínos botrányt okoz. A Lacombe Lucien fájdalmasan igaz józanságával az egész francia filmművészet legudvariatlanabb filmje, méltó Clouzot háború alatti Hollójához. Malle a csendes, polgári udvariatlanság udvarias művésze. Ezt senki sem szereti: dühödten támadták. Gaullisták, kommunisták, populisták szerveződtek háborgó kórussá.

Finom, keveseknek szóló művekhez is volt érzéke, meg színvonalas közönségfilmhez is: a szellemesen világsikerré feldübörgő Viva Maria moziszínpadán Brigitte Bardot buta bábuból jelentős színésszé varázslódott.

Malle azután mégegyszer visszanézett 68-ra, fáradtan mosolyogva, megbocsátón is, szigorúan is. Milou májusban, mondja a fura cím. Nemrég a magyar televízióban láthattuk. Ez a Milou (Piccoli játssza) kiábrándult nagypolgár, akit vidéken ér a forradalmat ígérő május. Hipokrita családját megveti, de ami az utcákon zajlik ott távol Párizsban, attól is viszolyog.

Malle már régen kivonult a francia filmből. Elvette Candice Bergent feleségül, átköltözött az óceán másik partjára, amerikai filmeket csinált. Pretty Baby, Atlantic City: ezt is meg lehet tanulni. Aztán kamara-játék színházról, sok beszélgetéssel, New York-i értelmiségieknek: ez meg a kisujjában van.

Mi történt veled? Megöregedtem, mondja a tízéves Zazie a film végén. „Viszontlátásra, gyerekek...” így hangzik Louis Malle egyik utolsó, emlékező filmjének címe. Elegánsan távozott.

A Zazie vásznáról sivító vihogás nélkül szomorúbb dolog volna moziba járni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=45