KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Afrika koktél

Barotányi Zoltán

Bruce Beresford, az érdemdús, egykoron ausztrál rendező ez egyszer ismét megvillantotta, hogy értő ismerője a kultúrák közötti kölcsönhatásoknak. Mint egy valamikori brit domínium polgára nyilván saját bőrén is megtapasztalhatta a világhódító fehér civilizáció lidércfényeit és settenkedő árnyait – ezáltal nyilván feljogosítva érezte magát, hogy a francia katolicizmus kanadai térhódítása nyomán (lásd a figyelemre méltó Fekete köpenyt) ezúttal a „britek kontra exgyarmatok” kérdésbe is „beleássa” magát egy kicsit. „Kindzsandzsa”, a film képzeletbéli nyugat-afrikai országa magán viseli mindazon jegyeket, melyek a színes hírmagazinok szerint előfordulhatnak egy frissen felszabadult gyarmaton, így azután megnyugvással értesülhetünk arról, hogy e kőolajban gazdag ország lakói babonásak, könnyen felheccelhetők, bedőlnek mindennemű politikai maszlagnak, vezetőik pedig korruptak és erőszakosak – ahogy azt már európai egyetemi tanulmányaikon elsajátították.

A másik oldalon ott van az untig ismert „fehér hivatalnok a trópusokon” típus: szolgalelkű, kétszínű, hazug, álszent – akár a régi „antikolonialista” brosúrákban. Különösebb színészi játékot nem igényel (a többi szerep se), fejlődésének íve pediglen kiszámítható: konzulunk – miután elsiratta a minden határon túl empatikus Sean Conneryt – eldönti, hogy cinikus lesz, vagy mifene, mint Richard, az a másik angol pacák.

Hogy például a Monty Python-csoport tárgyunkbéli, máig halhatatlan leírásait követően mi szükség van még a téma újbóli felmelegítésére, azt senki sem tudja. Mindegy, ismétlés a tudás anyja, s a jó rendező, miként a klerikális reakció, nyilván holtig tanul – mi meg majd fizetjük a tandíjat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=757