KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/május
• Zalán Vince: AIDS, Csernobil és...? Nyugat-Berlin
• N. N.: Ami az enciklopédiákból kimaradt Vitaest Nyugat-Berlinben
• Gambetti Giacomo: Erkölcsi elégtétel Morónak
• Rubanova Irina: Gyilkosságok a katedrálisban
• Juhász Gyula: „Békévé oldja...” Én is jártam Isonzónál
• Ardai Zoltán: A csúf Paris almái Szépleányok
• Körner Éva: Az absztrakt és konkrét szobrász: Pauer Gyula
• Koltai Tamás: Ló is, darázs is Laura
• Klaniczay Gábor: Andy Warhol
• Nóvé Béla: Élet és idézet Távol Afrikától
• Melocco Miklós: A botrányos festő Caravaggio
• Ádám Péter: A legenda születése
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: A sánta dervis
• Koltai Ágnes: Bolygók együttállása
• Bikácsy Gergely: Találkozás és búcsú
• Báron György: Kétségbeesve keresem Susant
• Baló Júlia: Elmenni, visszajönni
• Faragó Zsuzsa: A halált a hangyák hozzák
• Tamás Amaryllis: Utazások egy régi autómobilon
• Schreiber László: Én a vízilovakkal vagyok
• Farkas Ágnes: Gyermekkorunk tangója
• Kabai József: Vigyázat! Életveszély!
• Gáti Péter: Ellencsapás
VIDEÓ
• Timár Péter: Vitrinemben verik a tüntetőket Képernyő kontra filmvászon
KÖNYV
• Kézdi-Kovács Zsolt: A Larousse-filmlexikon – és mi

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A naplopó

Báron György

Bernhard Sinkel filmje elsősorban a tizennégy éven aluliak érdeklődésére számíthat. Közülük is valószínűleg a kevésbé fogékony nebulókéra. A dörzsöltebb mozibajárók ugyanis már ebben a korban is észreveszik azt a grandiózus filmkészítői ügyetlenséget, amely valósággal süt A naplopó minden beállításából és színészi gesztusából. A filmet persze felnőttek készítették, vélhetően felnőtteknek; ily módon nem a gyermeki észjárás bölcsességét sugározza, mint a jó gyerekfilmek, hanem a felnőtt észjárás gyermetegségét, mint a „komoly” fércművek.

A napóleoni háborúk korában játszódó kosztümös történet úgy indul, mint egy Fanfan la Tulipe- vagy Cartouche-utánzat. Az első tíz percben, amikor a kalandfilmekből ismert összes unt geget elénk ömleszti, még akár műfaji paródiára is gyanakodhatunk. A kacagás azonban elhamarkodott: szó sincs paródiáról. A kalandos kezdet lassan átúszik egyfajta vontatott pikareszkbe, melyben a főhős fiatalember – a cím szerint: naplopó – elindul szerencsét próbálni, főúri házaknál köt ki, szerelmetes lesz a szépséges grófkisasszonyba, és ahol csak tud, borsot tör a basáskodó, kövér főkomornyik orra alá. Ez így, elmondva, valószínűleg nem hangzik olyan elrettentőén, mint a vásznon, hihetetlenül lassú ritmusban, olyan deklamáló színészi játékkal, amely leginkább egy vígopera tónusát idézi, zene nélkül. A naplopó olyan ostobácska, hogy az még a mai mezőnyben is tanulságos. Újabb adaléka annak, hogy a film a legkevésbé ellenállóképes művészet. A filmvászon, úgy tetszik, mindent elbír. Nehéz elképzelni, hogy írott szöveg valaha is olyan jellegtelen és suta lehet, mint ennek a filmnek a története, a jelenetezése, a dialógusai. Igen eredeti opusz ez: jószerivel nézhetetlen ugyan, de a rossz filmek egyetlen típusához sem sorolható. Olyan szürke és jellegtelen, olyannyira hiányzik belőle a közlendő legcsekélyebb jele is, hogy alighanem új színnel gazdagítja a filmes ballépések amúgy is beláthatatlanul gazdag palettáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7630