KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/június
• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő ember Robert Bresson portréjához
• N. N.: Robert Bresson filmjei
• Székely Gabriella: Verebek és emberek A moszkvai moziműsorból
• Margócsy István: Az Olvadás filmjei A negyvenegyedik és többiek
• Reményi József Tamás: A lelkiismeret receptje Gondviselés
• Koltai Tamás: Sorsdrámával a falon át Beszélgetés Maár Gyulával
• Michałek Bolesław: „Csak itthon tudok filmet csinálni” Beszélgetés Andrzej Wajdával
• Molnár Gál Péter: Szociológiai musical Tánckar
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Otthonkeresők Sanremo
• Kovács András Bálint: A kívülállás dühe Pécsi Amatőrfilmszemle
LÁTTUK MÉG
• Farkas Ágnes: A kicsi kocsi legújabb kalandjai
• Hirsch Tibor: Hubertusz vadászat
• Tamás Amaryllis: Álomszerelem
• Faragó Zsuzsa: 90 nap
• Nagy Zsolt: A cápa 2.
• Nagy Zsolt: Biztos halál
TELEVÍZÓ
• György Péter: Egy film Kassákról, de nem őérte
• Kassák Lajos: Gró Lajos portréjához
• Keserű Katalin: Nature morte és pfz
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Amerikai ballada
POSTA
• Pálos Miklós: Addig is... Olvasói levél
• A szerkesztőség : Addig is... Szerkesztői válasz

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rám zuhant az éjszaka

Faragó Zsuzsa

 

Mi késztethette Juraj Herzet, aki az 1968-as Hullaégető című filmjével a borzalmak ábrázolásának tiszteletlenül egyéni lehetőségét mutatta meg – hogy hosszadalmas, tiszteletteljes filmet forgasson Jožka Jaburková kommunista újságírónő ravensbücki emlékirataiból?

Nem tudhatjuk, hogy ilyen motiválatlan, ilyen általános volt-e az emlékirat, de mindegy is: ha ilyen volt, ha nem – az illedelmes tisztelet rendszerint nem jó tanácsadó, ha valaki epikából drámát, ha drámából filmet csinál, egyáltalán, ha egyik műfajból a másikba átemel egy művet.

Mintha unalmas történelemleckét darálna egy jótanuló – úgy sorakoznak a képek: csontsovány, kopasz nők, darócruhák, sárból kását zabáló emberi roncsok, hideg tekintetű, szőke, egyenruhás nők, zokogó gyerekek. Ellenpontul és párhuzamosan a főszereplő emlékképei: a társadalmi igazságtalanságok ellen már az iskolában lázadó diáklány, a szegények igazáért fölszólaló képviselőnő, a Gestapo tisztjeinek vallatását hősiesen tűrő asszony... Így, egymásra halmozva, fölsorolva, mintha az általánost előhívó képekkel, a tudottat aktivizáló párbeszédekkel unalmas filmleckét mondana föl Herz: ahogy tobzódik a szörnyűségek ábrázolásában, ugyanúgy használ lassítást és flashback-et, kimerevítést és hangmontázst, rengeteg mindent, amit rövid történelme alatt a filmművészet hatáskeltésre kitalált.

Idegenkedve és szomorúan nézzük 1987-ben ezt a protokolláris filmet, s azért fohászkodunk: vajh, minél kevesebb történelemleckét daráló mű szülessen, csak óvatosan a szörnyűségekkel, nehogy nagyon megszokjuk őket. Nehogy végül ne higgyünk a létezésükben. Nehogy ne akarjuk többé megérteni: mi is történt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5564