KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fekete köpeny

Schubert Gusztáv

A jó pap holtig tanul. A rossz még azon is túl. Nem csoda hát, ha a hittérítő szelleme folyton visszatér. És ahol tud segít. Ezúttal a napkirály századában, valahol a kanadai ősvadonban. National Geographic olvasóknak tiszta élvezet; indiánoknak és kisdiákoknak kevésbé. A „fekete köpeny” nekik csakis rosszat jelent. Egyformaságot, vakfegyelmet. A misszió hittérítője legalább megláthatta végül, miféle portékával házalt a jobb sorsra hivatott paraguayi índiók között, nyomában hamarosan ott sereglenek a fehér fejvadászok. Fagyosabb rendtársa is végigstációzza a vadonbéli keserveket, jóban-rosszban együtt néhány nemes vademberrel, de mindhiába: nem nő ki a szimpátiája. Történhet bármi, vak elszántsággal csábítgatja igazhitre a „vadakat”. No, és a mennyországban van dohány, lesznek asszonyok? – tudakolják a bennszülöttek. Mit képzelnek? – hüledezik Fekete Köpeny –, hát nem elég, hogy együtt lehetnek a Mennyei Atyával? A buja indiánok a sastolluk alatt somolyognak, akkor inkább Manitou istenasszony.

Hepiend nincs? De van. A búsképű papocska végre megkeresztelhet egy influenzától megtizedelt törzset. Hogy aztán a megszelídített huron népet utóbb lemészárolják a vadnak és erősnek megmaradt irokézek? Hát istenem, szabály az szabály, csak a halott indián a jó indián.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1332