KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A falu

Köves Gábor

 

M. Nigh Shyamalan olyan zavarba ejtő magabiztossággal tálalja fel a semmit, hogy utólag komoly kételyeink támadnak: talán éppen akkor néztünk volna félre, amikor a nagybetűs lényeg átsuhant a vászon fehérjén, s lehetséges, hogy mégsem ok nélkül lépked fel hősünk a dobogó legmagasabb fokára és veszi át saját magától az aranyat?! Shyamalan-ra ráaggatták már az összes kötelező jelzőt, feszültség-teremtő képességét Hitchcockéhoz, fantáziáját, mítoszteremtő erejét Spielbergéhez hasonlították, s miközben ezek valóban létező erényei a rendezőnek és A faluban is tetten érhetők, a varázscilinderből ezúttal csak egy igen csenevész nyulat sikerült előhúzni. Mivel hozzászoktunk, hogy Shyamalan a végjátékban veti be az egész addigi történetét más megvilágításba helyező csattanót, akarva-akaratlanul is kombinálni kezdünk, mintha nem is egy fantasztikus mesével, hanem valamiféle furmányos feladvánnyal lenne dolgunk. Egy külvilágtól elzárt falusi közösségben járunk valamikor az 1800-as évek vége felé, melynek határain túl félelmetes lények laknak, akikkel a falu elöljárói szövetséget kötöttek, amely előírja, hogy a lakók háborítatlanságukért cserébe sosem merészkedhetnek a falut körülvevő, szörnyek lakta erdőbe. Mint minden Shyamalan-filmben, a helyszín most is külön életet él, mint ahogy a láthatatlan külső erők egyre fenyegetőbb jelenléte is a rendező védjegyének számít. A régi patronok nagyjából a film feléig tartanak ki, mikor is vészesen sokasodni kezdenek az öncélúan lassú, sejtelmesnek szánt kameramozgások, s megindul a nagy elterelő hadművelet, amely az amúgy már régóta sejthető slusszpoén elodázását szolgálja. Úgy tűnik, Shyamalan a rossz irányból, a külsőségek felől közelít a fentebb említett rendező-ikonok által elért babérok felé: odáig megy, hogy Hitchcockhoz hasonlóan ő is ajándékoz magának egy apró jelenést a saját filmjében, ezzel azonban csak azt a régi gyanúnkat erősíti, hogy ez a király bizony meztelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1611