KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az én házam, az én váram

Vidovszky György

 

Kerrigan és családja boldogan – sőt, talán egy kicsit túl boldogan – él Melbourne peremén fekvő, kis házukban. A családi idillt csöppet sem zavarja a mellettük lévő repülőtér zaja, s az egyformán ismétlődő hétköznapok csendje. A lényeg az, hogy együtt vannak – kivéve az egyik, börtönben ülő fiút –, és az apának minden estére van egy újabb sztorija, amit családja áhítattal hallgat végig. Szeretetreméltóan bumfordi figurák, a szó legtisztább értelmében triviálisak. Mégis életük talán legnyugodtabb évtizedeit megtörni látszik az embertelenül terjeszkedő „multi”, ami éppen a mellettük fekvő repülőteret birtokolja. A „telekszomszéd” ugyanis felvásárolná Kerriganék házát, hogy újabb aszfalt-négyzetkilométereket simítson a helyére. Csak azzal nem számolnak, hogy ennek a családnak mindennél többet ér saját otthonuk. És ezzel megkezdődik a fafejű egér és a magabiztos dinoszaurusz viadala.

A történet és a téma egyszerűsége vetekszik az áldokumentarista magazinműsorok tudósításainak didaktikusságával. Kerrigan álláspontjának erkölcsi kikezdhetetlensége és a nagyvállalat „embertelen” önzése mindkét oldalon mindent alulmúló naivitással párosul. Bosszantó diadalt arat a kompromisszum nélküli elvszerűség ezen a vitán. S talán ez a legizgalmasabb a filmben: finoman adagolt iróniával lényegíti át a rendező az egyértelműnek látszó értékeket. A történet olyan egyszerűen és kiszámíthatóan alakul, hogy van idő a mese mögé látni. Ez a film fricskát ad minden szereplője orrára, éppen ezért a végső győzelem egyáltalán nem katartikus, inkább karikaturikus. A film nem a kisember példa értékű kitartását mutatja be, s nem is a gonosz pénzemberek bukásán mosolyog, hanem azon, hogy bárki és bármi megtámadható és megvédelmezhető szándéktól, felkészültségtől, értékektől függetlenül. A feloldás csak giccsekbe ágyazott családi portré; a repülőtér közepén maradt csöppnyi sziget felülről nézve nem megható szimbólum, hanem – ha tetszik – hétköznapi butaságunk örömteli tájképe: a mi kutyaólunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3006