KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Törvényszéki héják

Nóvé Béla

 

A művészet pusztító szenvedély – művelése, élvezete előbb-utóbb maradandó egészségkárosodáshoz vezet. Nagyon is érthető hát, ha a világ józanabbik, önkímélő fele látványos méretekben kezd leszokni róla. Szenvedélybetegek, művész-áldozatok – mint arra Ivan Reitman tanmeséje int – azért még így is szép számmal kerülnek. Kiváltképp a hírhedt New York-i műkereskedő maffia ezotériá-val és dollármilliárdokkal fertőzött televényén, hol némelyek, e végzetes mániától űzve, a vesztegetéstől, zsarolástól, rablástól, gyújtogatástól, sőt alkalmasint még tömeggyilkos happeningek rendezésétől sem riadnak vissza, hogy az olyannyira áhított művek birtokába jussanak. A módszer kézenfekvő: a halhatatlanság ára a művész halála – miért is ne lehetne a fentebb említett eszközökkel fölgyorsítani az elmúlás lassú folyamatát. Az ilymódon megkaparintott életművet aztán körüllengi a rejtelmes halál, a művészi mártírium fennkölt aurája – no meg a sznobizmus és a pénzvilág örök bálvány-imádata.

Még szerencse, hogy akadnak immunis egyedek is, afféle érzéketlen, merőben gyakorlatias lények, akiket nem pörköl meg az artisztikum démoni lobogása, s akiket a kortárs művészetnél jobban izgat a kortárs műkereskedelem egynémely kriminális talánya. Robert Redford egy államügyész, Debra Winger egy ügyvédnő szerepében ezen rég eltemetett bűnös titkokat indulnak exhumálni – a szakmai és dramaturgiai pikantéria kedvéért: kéz a kézben. Hősies erőfeszítéseik láttán a nézőt megnyugtató bizonyosság tölti el: a művészet hamis nimbuszát a kérlelhetetlen igazság előbb-utóbb szertefoszlatja. A film végére az egész humbugból nem marad más, csak a pénz, önzés és gátlástalanság csupaszon égnek meredő motívumváza, ami közérthetősége folytán, hála az égnek, nem szorul további esztétikai magyarázatra...

Vae victis! – Jaj a legyőzöttnek!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5385