KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Valaki van odalenn

Szemadám György

Néha az a gyanúm, hogy az olyan cinkosan megértő „zsarufilmeket”, mint például azt a legújabban is látható példányt, amelyben Belmondo férfias jópofasággal üti-veri és lövöldözi mindazokat, akik az útjába állnak, valamiképp a mindenkori rendőrség használja kvázi-propagandafilmként. Nos, most itt van egy argentin film, mely kivételesen nem rendőr-szemszögből, hanem a megfélemlített állampolgár oldaláról mutatja be azt a rettegéssé fajuló szorongást, melyet a hatalom arctalan, civil ruhás őrei kiváltanak az egyes emberből.

Ebben a messziről jött filmben talán az a legérdekesebb, hogy milyen szomorúan ismerős minden motívuma: az utcasarkon ácsorgó, razziázó, vagy az utcán igazoltató férfiak megjegyezhetetlen arca, magabiztossága, és stílusa (.– „Azt mondtam, hogy álljon meg ott!”), egy ember brutális hajnali elhurcolása, a rejtélyesen elhallgató, majd felcsöngő telefon, melybe senki nem szól bele (Posta? Hát ott is...?).

A film főhőse, Julio, az újságíró, akinek tiszta a lelkiismerete, hisz „soha nem kompromittálta magát”, úgy menekül, mindenét hátrahagyva, pánikszerű kapkodással ebből az orwelli világból, hogy még azt sem tudhatja meg: egyáltalán üldözi-e valaki, vagy valami. Lehet, hogy éppen ez a menekülés teszi előbb-utóbb gyanússá... Sajnos, Julio szinte banálisán ismerős szorongásának a folyamatát olyan aprólékos vontatottsággal kíséri nyomon ez az igen tisztességes felfogású munka, hogy terjedelmét erősen eltúlzottnak találja az ember. Mi tagadás: unalmas. Szemben a verekedős rendőrök élményvilága felől közelítő akciófilmekkel.

Hiába: sokkal izgalmasabb a hatalmat gyakorolni, mint elviselni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5544