KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nem férünk a bőrünkbe

Magyar Judit

Mica Miloševic filmjében mindenki vég nélkül rohangál és kiabál. Egy nagy család lakói, meg az albérlők futkosnak keresztül-kasul a régi előszobán és az omladozó mellékhelyiségeken – főképpen azért, hogy lehetetlen helyzetüket kellőképpen érzékelni lehessen. Legtöbbet a főszereplő családapa szaladgál, érthető: fél. Nem pusztán szorong, mint napjaink kisembere, hanem egyenesen irtózik mindattól, ami várja. Reszket, hogy el fog késni a munkahelyéről, és reszket a reszketéstől. Ráadásul időnként elhatározza, hogy majd ő megmutatja. E szerepben Nikola Simićnek sikerül elegyítenie a századeleji hivatalnok alázatosságát a századvég neurózisával. Ügyes munka.

Vojislac Kostić írt egy dalt a filmhez, miszerint az élet nehezen elviselhető. Felháborodott a kusza reggeleken meg a levont béreken, a főnökök meg a beosztottak viszonyán s a kisemmizettek sorsán. Akárcsak a rendező. Ám Mica Miloševic nem elégedett meg néhány strófával, párosítani próbálta hát Mihalkov gyöngén megvilágított szobabelsőit Danyelija finom, groteszk lírájával.

Kísérletezni jó. Dalolni is igen kellemes. Csak a mozi fárasztó.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/12 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6259