KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálcsapda

Szkárosi Endre

 

Már megint csapdába kell esnünk! Sidney Lumet filmje mintha unalmas és mesterkélt lelkizéssel indulna. Miért is az ember csak feszeng: ismét egy válságba jutott (dráma)író érzékeny belvilágának feltárásához kell asszisztálnia; ráadásul e feltáró folyamat további zavart keltő módon mintha egyszerű bűnügyi történetbe ágyazódna. Ezért aztán ugyancsak tisztázatlannak tetszik a színműből írt film műfaja. Színpadszerű beállítások és váratlan kameramozgások, vágások ellentétezik egymást. Ha filmkrimi, miért követi – látszólag – oly szolgaian a színdarabot, anélkül, hogy a színházszerűséget beépítené a nyelvébe? Ha filmre vitt színház, miért nem tudatosítja ezt; minek az a néhány egyébként is zavaró filmszerű gesztus, miért nem elég puritán a nyelve? (És érdemes-e egyáltalán filmre vinni egy ilyen kommersznek ígérkező színdarabot?) Akaratlan paródiára gyanakszunk.

És akkor! Minden várakozást áthágva bomlik ki a bűnügyi bonyodalom, s szaporodnak az ironikus mozzanatok, melyeknek finom összeszövődése visszamenőleg is kiadja a film legsajátabb, belső szerkezetét: egy kesernyés, az érzékelhetőségnek  éppen csak a határán mozgó, ugyanakkor a vállalt külső forma (a színpadi alapzatú filmkrimi) konvencióit a legmesteribb és legmeglepőbb módokon megvalósító, nagyon is akart intellektuális paródia logikáját.

Ira Levin bulvárdarabját Jay Presson Allen írta filmre; amit Sidney Lumet fölényes profizmussal, színpadi és televíziós tapasztalatainak, dramaturgiai érzékenységének teljes birtokában rendezett meg, 1981-ben. Tévedhetetlenül kiszámítja a hatásokat – kiderül például, hogy az expozíció hosszadalmas unalma csak hidegvérű késleltetés –, a néző reflexeit (amelyet zavarba hozó pontossággal ismer) beilleszti az erős fordulatokra és a finom fokozásra épülő dramaturgiai szerkezetbe. Profizmusa mellett saját anyagával szemben iróniája is fölényes: annyira ismeri a kriminéző és a bűnügyi történet találkozásának pszichikai erőterét, hogy miközben – természetesen mindig váratlan módon – kielégíti, egyúttal le is leplezi várakozásainkat. (Kiváló segítséget nyújt ebben a törekvésében a két férfi főszereplő, de főként Michael Caine hasonlóképp fölényes alakítása.) Ennek a nagyívű filmszervező gesztusnak a többlete teszi, hogy a bulvárdarabot követő Halálcsapda több, mint egy tisztesen elkészített bulvárfilm. Mintha csak a jobb sorsra érdemes filmművész megalkuvása felett borongana rokonszenves cinizmussal a rendező. Mintha csak azt mondaná: „Itt van, ha ez kell nektek. Első osztályú izé.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6334