KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Georgia barátai

Kovács András Bálint

 

A Georgia barátai sok elemében emlékeztet Michael Cimino botrányos hírű Szarvasvadászára: mindkettő gondolatvilágában fontos helyet foglal el az amerikai identitás problémája, és ezt mindkét film – érthető módon – egy viszonylag zárt etnikai közösségen belül próbálja ábrázolni. Mindkettőnek azok a legjobb részei, amelyek e közösségek mindennapi életét ábrázolják. Kimondottan újszerűek ezek a képek egy amerikai filmben, minthogy a nemzeti hagyományok megőrzése és átalakulása a mai amerikai játékfilmeknek nem túl gyakori témája. Rendkívüli terepe volna Amerikában egy „neorealista” hullámnak...

A Georgia barátai annak ellenére, hogy ezeket a húrokat pendíti meg – rossz film. Mert csak megpendíti őket, de – hogy úgy mondjam – nem „játszik rajtuk”. Témájában megvolna a lehetőség arra, hogy – a szüleivel bevándorolt jugoszláv fiú életútján keresztül – az agyonmitizált amerikai életről egy reálisabb, a valósághoz közelebb álló képet fessen, de ezt nem teszi meg. A rendező ehelyett a legsemmitmondóbb történetecskékkel tölti meg filmjét. Ráadásul olyan filmet akart csinálni, amiben „minden benne van”. Így aztán nem fordíthatott sok energiát a jelenetek dramaturgiai előkészítésére és megoldására. A jelenetek nagy részénél amolyan coitus interruptus élményünk van: már-már kezdjük beleélni magunkat az eseménybe, amikor egyszerre vége szakad, és jön valami egészen más. (A történet egyik szálát például a rokonszenves rendező úgy köti el, hogy amikor megunja tovább bonyolítani, egyszerűen kiirtja az érintett szereplőket.) A stílustalanság egy cseppet sem izgatja.

A film nemcsak tematikusan sűrít magába mindent, de felsorakoztatja a színészi játék, a fényképezés és a dramaturgia összes gyermekded és unalmas sablonját; igazából ettől végignézhetetlen a film.

Meg kell emlékezni még a magyar szinkronról is, amely méltó tolmácsolójává vált ennek a fércműnek. A szinkronhangok – például Kovács Nóra édeskés csicsergése – inkább illenének egy Muppet-Show-ba, mint egy ilyen „komoly társadalmi” drámába. Persze lehet, hogy mégis a szinkronrendezőnek volt igaza...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6874