KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halló, Kecskeszakáll!

Bognár Éva

Jön a végrehajtó, és tépi le a színésznőkről, táncosnőkről a ruhát. Mindent lefoglal, vége a színháznak. Ám ekkor megjelenik egy titokzatos úr, aki dúsgazdag, és úgy látszik, különc is, mert megmenti a színházat, sőt még társigazgató is lesz. A néző persze sejti, hogy a megmentő, a titokzatos Kecskeszakáll, a kasszafúrók királya. Sejtése hamar beigazolódik, mert a mérnök úr alagutat furat a bank felé. A színháziak persze mit sem vesznek észre, és boldogan készülnek az új revü bemutatójára, ami Varsó leghíresebb emberéről szól. Mi sem természetesebb, hogy Kecskeszakáll a valóságban is szerelmes az egyik táncosnőbe.

Így aztán nem fúr, amíg nincs premier, mert az új darab egyik főszerepét szerelme játssza. A banda zord szívű főnöke azonban nem művészetpártoló, és le akar számolni az engedetlen kasszafúróval. Áruljuk el, hogy a szerelem győz?

Mindez jó alap lenne akár egy vígjátékhoz, akár egy kellemes zenés filmhez. A rendező azonban valószínűleg „igazi” közönségfilmet akart csinálni, ezért bűnügyi-vígjáték-musicalt készített, gondolván: közönségcsalogató mind a három műfaj, siker lesz tehát a belőlük készült egyveleg is. A keverék azonban nem áll össze, a szituációk, szerepek kidolgozatlanok, a geglehetőségek sorozatosan kimaradnak, a zene elég közepes. Egyedül a táncjelenetek árulkodnak némi mesterségbeli tudásról. Végül tehát van bűnügyi komédia – izgalom, és valódi humor nélkül, van szerelmi történet –, ami teljesen közömbös számunkra, és van musical – gyengécske zenével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7841