KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/július
• Ágh Attila: Ó, azok a negyvenes évek... Pócspetri
• Bikácsy Gergely: „Az emlékezet tartóssága” Ember Judit Judit portréjához
• Dániel Ferenc: Négyezer éves baracklekvár Szirtes András filmjeiről
• Bereményi Géza: Eldorádó Részletek egy készülő film forgatókönyvéből
• Parcz Ferenc: Filmvirág Az ezeregyéjszaka virága
• Jancsó Miklós: Római emlék
• Balassa Péter: Behajózás Opera szigetére
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Bronzautóbusz Miskolc
• Ardai Zoltán: Mi legyen a mesében? Kőszeg
• Fáber András: Mi ment meg? Isztambul
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A zsaru szava
• Nagy Zsolt: Az ifjú Frankenstein
• Ardai Zoltán: Az ünnepség
• Hegyi Gyula: Country Texasban
• Havas Fanny: Trükkös halál
• Havas Fanny: A kis vonatrablás
• Tamás Amaryllis: Tex és a Mélység Ura
• Faragó Zsuzsa: A 222-es járat
• Mészáros F. István: De fiatalok voltunk!
• Kabai József: Miért kell szárny az embernek?
KÖNYV
• Klaniczay Gábor: Bódy életmű-katalógus
TELEVÍZÓ
• Lajta Gábor: Martyntól a vidám Bauhausig Kismányoky Károly filmjeiről
KRÓNIKA
• N. N.: Norman McLaren (1914–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Jó, a Rossz és a Csúf

Iván Gábor

 

Csaknem három órára kényszerített a moziszékbe. Amit ezalatt az idő alatt felszolgáltak, azzal mindenféle bajom van. Először is a történet. Három kemény legény együtt és egymást gáncsolva kerget egy halom pénzt az észak–déli polgárháború véres hadszínterén keresztül. Talán nem is megfelelő szó a kerget, hisz egy westernhős soha nem árulhatja el türelmetlenségét, tehát mondjuk úgy: hárman vonszolják magukat. Nem sietős a dolguk, ezért is nyúlik a másfél órára elegendő história elviselhetetlen hosszúságúra.

Egy westernhős ne legyen fantáziadús, legyen csak emberfeletti. Hogy a három címszereplő alkalmas-e erre a feladatra, az nem derült ki, a rendező ugyanis azon kívül, hogy a kamera elé állította őket, jellemábrázolásra egyéb lehetőséget nem is adott nekik. A csúnya csúnya volt, a gonosz hiúzszemű, a jó pedig szép. Egy Lombroso kell ahhoz, hogy a lelkükbe lásson.

Szóval, ez a három nekivágott a másfélórás útnak, hogy három óra alatt tegye meg, és sikerül is elhúzniuk az időt. Hogyan? Van erre egy rendkívül alkalmas filmpanel. A westernek általánosan kedves szokása, hogy a tempót, a ritmust zenekísérettel (ami itt pompás volt) időnként lefékezik, hibernálják. A fagyhalál küszöbén pihegő, alig mozduló film jó esetben hipnotikus hatással van a nézőre. A főhősök vontatott léptei súlyt kapnak, megremeg a föld alattuk, ha keményen néznek, rezzenetlen pillákkal, a néző bénult izgalommal hanyatlik hátra székében. Ha a helyzet nem elég drámai, vagy ha a panel túl hosszú, akkor a film túlhűl, fagyhalált szenved. Sergio Leone filmje annyiszor halt meg, ahányszor ezt a panelt alkalmazta, tehát sokszor. A rendező mentségére szolgáljon, hogy a panelek nélkül sehogy nem tudta volna kitölteni ezt a három hosszú órát.

Az már a western csodája, hogy mégis türelmetlenül várom a következőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8065