KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Francia árnyak

Párizs császára

Vidocq visszatér

Varró Attila

A bűnözőből lett rendőrnyomozó kalandos története a francia pitaval örök legendája.

Tekintve, hogy Eugène-François Vidocq (1775-1857) legendás alakja egyfajta mitokondriális ősatyának tekinthető a bűnügyi műfajok evolúciójában, mivel egyaránt ihlető alakja volt a Jean Valjean reformált gengszterének, Poe Dupin felügyelőjének és Sherlock Holmes-nak, nem meglepő, hogy a francia film szinte születése óta szívesen nyúl alakjához. A hamisítóból, fegyencből, gályarabból rendőrségi besúgóvá, magándetektívvé, majd a Sûreté National első vezetőjévé vált kalandor minden filmes korszaknak megadta, amit követelt tőle – legutóbb egy kínos digitális látványparádékban, agyonvágott savate-akrobatikában és irracionális elemekben bővelkedő akció-krimit az ezredfordulón Depardieu-vel. Jean-François Richet eddigi karrierje megelőlegezte, hogy inkább a klasszikus bűnfilm-hagyományok kerülnek majd előtérbe, ahogy ez a Halálos közellenségben történt, ugyanakkor az erőszakjelenetek sem nélkülözik majd a kortárs kalandfilmtől várt karcos hitelességet (Az utolsó emberig).

A Párizs császára Vidocq-ját akár a középkorú Alain Delon is játszhatná két Melville-opusz között, a Pat Garrett és Billy a kölyök gall gengszter-remake-jében: Richet művében a hosszú snittes és precízen koreografált akció-szekvenciák között viharos sorsdráma bontakozik ki, a főhős életének azon kis szakaszára fókuszálva, amikor rablóból pandúrrá lett, átélve a határhelyzet minden testi-lelki terhét. Hiába a szép szerelmi szál, a felbukkanó kurtizán femme fatale, a politikai háttérrajz Fouché rendőrminiszterrel, a kicsiny bűnvadász-kommandó válogatott hőstettei, a történet újra és újra visszatér a konszolidáció drámai alapkérdéshez – a főhős legkomolyabb ellenfele saját sötét múltja, amely könyörtelenül szedi áldozatait közvetlen környezetéből, elsősorban egy feltörekvő hajdani barát és elszánt bandita jelképes fiatalkori alteregójának köszönhetően. Ráadásul, akárcsak Peckinpah, Richet sem hagyja ki a kínálkozó ziccert, hogy hőse keserves pálfordulatát párhuzamba állítsa nemzete történelmének talán legnagyobb fordulópontjával – Napóleon császári uralkodásával, amely a nagy forradalom véres kamaszévei után átvezette Franciaországot a demokrácia keserű felnőttkorába.

 

PÁRIZS CSÁSZÁRA (L’empereur de Paris) – francia, 2018. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Éric Besnard és Jean-François Richet. Kép: Ma-nuel Dacosse. Zene: Marco Beltrami és Marcus Trumpp. Szereplők: Vincent Cassel (Vidocq), Olga Kurylenko (Bárónő), Freya Mavor (Annette), Au-gust Diehl (Nathanael), Denis Ménochet (Dubillard), Denis Lavant (Maillard), Fabrice Luchini (Fouché). Gyártó: Mandarin Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált. 110 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/01 13-13. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13947