KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Olasz nyelv kezdőknek

Dóka Péter

 

Ezért a filmért eddig mindenki rajongott, díjat kapott Berlinben, imádták a pesti Titanicon. Úgyhogy ideje leírni: ez a dán vígjáték, mely hivatalosan a Dogma-csoport tizenkettedik munkája, nem jó. Már a Dogma 95 első filmje, a Születésnap megmutatta, hogy az élő hang, a kézikamera és a természetes fény használata remekül képes egy lényegében kommersz, művészileg közepes munkát műalkotásnak maszkírozni. Lone Scherfig filmje, az Olasz nyelv kezdőknek alapjában langyos vígjáték, néhány szép, emberi pillanattal. Itt a kézikamera – a Dogma-csapat fő fegyvere – nem a dokumentaritás eszköze, hanem vizuális hatáselem, amely mesterkélt képeivel inkább rontja a hitelességet, mint növeli.

A filmben nincsenek jellemek, csak típusok. Van csupaszív lakli, jóságos pap, ügyetlen eladónő, sármos focista, melegszívű olasz lány. Sematikus figurák, minden lépésük kiszámítható. A remek színészeknek hála egyik-másik néha életre kel – leginkább a pap és az eladónő –, aztán kidolgozott jellem híján hamar visszavedlik típussá. A szereplőkről a premier plánok árulnak el legtöbbet. A férfiak arca barázdált, a nőké rosszul sminkelt, mindenki szánandón hétköznapi.

A történet fő metaforájának megfejtéséhez nem kell viharos agymunka. Az olasz nyelv tanulása ezeknek a szögletes dánoknak egyben a szeretet tanulását is jelenti, a finisre össze is állnak párokba. Szoft változatban egy régi északi toposz is felbukkan, persze nem ibseni vagy hauptmanni módon részletezve: a gyermek a szülő kicsapongó élete miatt betegnek születik. Szintén lehangolóan felszínes és rövid az a vita, melyet két pap folytat Istenről meg a hitről. Ha valami már-már elgondolkodtatná a nézőt, az operatőr fürgén továbbrántja a kamerát. Az eredmény emészthető, helyenként kedves történet, melyről már nem beszélne senki, ha Scherfig nem a Dogma nyelvén mesélte volna el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2186