KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Marcorelles

Kézdi-Kovács Zsolt

 

Nekünk mindnyájunknak Lajos bácsi volt, ki tudja, ki ragasztotta Louis Marcorellesre ezt a magyar keresztnevet, valamikor a kezdetekkor. 1956 nyarán egy fiatal francia kritikus elvetődik egy „kommunista” országba és találkozik a magyar film első, forradalmi pezsgésével. Cikkét a Sight and Soundba már a forradalom után írja meg, a forradalom és annak leverése okozta mély megrendüléssel. Ez a fiatalkori megrendülés hűséges barátunkká teszi, és akkor is kitart mellettünk, amikor nem vagyunk divatban, akkor is ír rólunk, amikor haragszik, akkor is elzarándokol a Szemlére, amikor mások már lemondtak róla.

A Cahiers du Cinéma és a Le Monde nagyhatalmú kritikusaként egész filmes generációkat fedez fel, áramlatok „atyjaként” rendezők tucatjait menedzseli. Perrault és Rouch, Eustache és Leacock, Szabó és Elek – a direkt dokumentumfilmezés, a Cinéma Direct, a Cinéma du Réel, a quebec-i iskola, az indiai film, a független amerikaiak felfedezése nem kis részben neki köszönhető. A cannes-i Kritikusok Hetén ismeretlen filmesek százait mutatta be. Dicsérte őket, harcolt értük később is. Akit egyszer megszeretett, ahhoz hűséges volt, néha a kellemetlenségig hűséges és ragaszkodó, a Le Monde -nál már utálták, hogy újra csak kimondhatatlan nevű, unalmas filmeseket propagál, de ő rendületlenül járta a világot és írta a cikkeket róluk. Rólunk.

Mi a legtöbb, amit egy kritikus adhat azoknak, akiket bírál? A szeretet. Marcorelles szíve teli volt szeretettel a film iránt. A szíve állt meg, Cannesba menet, a fesztivál előtti napon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4393