KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Négy bandita, tíz áldozat

Tardos János

Eurowestern, ezúttal rajzban (így olcsóbb is…), másfél óra nevetés. Vagyis csak lehetne. Mert az ötlet húsz percre is kevés – a maradék több mint egy óra tömény unalom. Ez így elég sommás ítélet, de bizonyára nem az egyéni ízlésficam következménye. Amikor megnéztem a filmet, az első 20 perc után végighullámzott a vetítőtermen a százhangú ásítókórus, majd – újabb 20 perc elteltével – többen fölálltak, hogy a közeli sörözőben keressenek enyhülést.

Pedig a négy Dalton fivér sematikus butasága és ügyefogyottsága az elején még meglehetősen szórakoztató kalandokat eredményezett, a pozitív hős, az „okos cowboy” szintén egysíkú talpraesettsége és egészséges ravaszsága is rokonszenvesnek látszott. (Itt kell megjegyezni, hogy az eleve kétdimenziós rajzfilmtechnika, ötvözve a sok újat nyújtani már nem tudó westernnel, csodálatos mélységeket feltárni nyilván nem véletlenül képtelen.)

Hamar kifullad a történet, a geg-zsákból előkerülnek a rég ismert ötletek; mintha ósdi vicceket kellene hallgatnunk. A szellemesen induló rajzfilmből mozgó falvédő lesz, sűrűre rajzolt comics. Talán csak azok élvezhetik tovább maradéktalan örömmel, akik maguk is nemrég jöttek le az említett konyhai berendezési tárgyról, vagy akinek minden vicc új: az újszülöttek, azaz a serdületlen gyermekek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7944