KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/augusztus
• Zsugán István: Jelentés egy utóvédharcról Beszélgetés Kovács Andrással
• Bruszt László: Lábbal szavazni Két filmszociográfiáról
• Mész András: 17 – Tizenhét Részletek egy dokumentumfilmből
• Reményi József Tamás: Egy ország sebei Kiküldött munkatársunk beszámolója Tbilisziből
• Székely Gabriella: A vörös kakasok unokái Budapesti beszélgetés Juris Podnieksszel
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A nehéz fiúk is táncolnak Cannes
• Bikácsy Gergely: Találkozás dühös angolokkal Párizs

• Schubert Gusztáv: Kelet-európai változat Moziklip
• Nagy Zsolt: Az erőszak apoteózisa Őrült (Mad) Max
• Szilágyi Ákos: Ez a világ csak egy ablak paradzsanov filmornamentikája
• Katanjan Vaszilij Vasziljevics: Paradzsanov-legendák
• Szilágyi Ákos: Paradzsanov-legendák
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Pat Garrett és Billy, a Kölyök
• Ardai Zoltán: Krokodil Dundee
• Nagy Zsolt: Asterix és Kleopátra
• Tamás Amaryllis: Egy nő vagy kettő
• Gáti Péter: Víz és szappan
• Schreiber László: Vetélytársnők
• Kabai József: A cápaetető
• Vida János Kvintus: Árulás és megtorlás
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: A videó mint alternatíva Angol estek a Műcsarnokban
KÖNYV
• N. N.: Francia film-panoráma
KRÓNIKA
• N. N.: Jugoszláv filmhét
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A mások pokla

Stőhr Lóránt

Pálfi dogmafilmjében egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi a felbomló párkapcsolatokat.

 

Van valami rideg és rettenetes Pálfi György filmjeiben. Nem a témájuk, a látásmódjuk miatt. Persze nem hiányzik a humor sem a Hukkléből, sem a Taxidermiából, de az ember mint testi funkciókból és biológiailag determinált viselkedésformákból megalkotott állat gondolata a Pálfi-univerzum sarokköve leghumorosabb és vizuálisan leglenyűgözőbb filmjéből sem hiányozhat. Legújabb projektjében – nehéz volna ugyanis szimplán nagyjátékfilmnek besorolni egy három műből, egy dokumentumfilmből, egy fikciós filmből és egy riportfilmből álló egységet, amelyből a mozikban a fikciós alkotást és a dokumentumfilm negyedórás sűrítményét láthatjuk – szóval e projekt Nem leszek a barátod címet viselő rövidített moziváltozatában az emberi kapcsolatokat szintén egy humánetológus hideg, józan tekintetével követi végig. Vagyunk, akik vagyunk: hús, zsír, idegek, neuronok és hormonok játékai, beprogramozott, agresszív és szexuális viselkedésformák által szabályozott szociális lények.

A felütés a Nem vagyok a barátod című dokumentumfilm negyedórás részlete. Pálfi óvodásokat vizsgált hosszú heteken át, akik a kifejlett emberpéldányoknál kevésbé rejtik el vonzalmaikat és ellenszenveiket, s akik egyetlen mondattal – „nem vagyok a barátod” – teszik taccsra társaikat. Aki megkapja ezt a frázist, az garantáltan elpityeredik, anyukája biztonságot adó közelségét hiányolva, vagy ha már kellően megokosodott ebben a világban, gyorsan keres magának egy másik kiközösítettet, tulajdonképpen bárkit az óvodai kiscsoportban, akivel mikroközösséget alkothat a többiek, a kirekesztő boldogok ellenében. A fikciós film felnőttei fortélyosabbak, ügyesebben leplezik érzéseiket, de alapvetően ugyanazt a játékot játsszák, mint a kisgyerekek vagy a kismajmok, „szeret – nem szeret, szeretem – nem szeretem”, s erre a játékra a jelenetek egymásutánja, új és új konstellációkat felvonultató variációsor épül. A film hátborzongató báját az adja, hogy a szereplők amatőrök, akik nem előre megírt szerepeket játszanak, hanem önmagukat, pontosabban személyiségük egy lehetséges viselkedéskészletét mutatják meg nekünk. S mivel vagy rendezői presszióra, vagy önként és dalolva folyamatosan kiélezik a helyzeteket, a konfliktuskezelő megoldások helyett minduntalan verbális és fizikai agresszióhoz folyamodnak. Lemeztelenednek, mutogatják magukat, kiélik azokat a vágyaikat, amelyet a kamera nélkül nem mertek volna. Márk, egy bolttulajdonos a fülön csípett tolvajlány, Natasa kiszolgáltatottságával él vissza, aztán rácsimpaszkodó terhes szeretőjét rázza le magáról. Könyvelő barátja, András kínos viccekkel árulja el frusztrációit és kegyetlen közönyét, amellyel a körülötte levő embereket tárgyakként kezeli. András Márk élettársával, Sophie-val játszik telefonszexet a legkisebb erotikus élvezet nélkül, pusztán a birtoklás vágyát kiélve a szintén frusztrált, élettársát e perverz játékkal büntető nőn. Ám még az áldozatokat sem sajnálhatjuk; Natasa, a csinos kamaszlány, a szexuális megaláztatások és az erőszak elszenvedője, nyomasztó hidegséggel és közönnyel válaszol a pozitív és negatív emberi megnyilvánulásokra, könnyen vetkőzik le, de soha nem nyílik meg a tekintete mások előtt. Míg a férfiak félrelépnek, csalnak, verekednek, a nők ravaszsággal állnak bosszút elszenvedett sérelmeikért. Mindenki kiszolgáltatott, mert mindenkinek szüksége van egy társra – maga a személy majdnem lényegtelen.

A Nem vagyok a barátod töredék. Néhány jelenet csupán egy lehetséges fikciós univerzumból, amelyben hőseink mozognak, szoros kapcsolati hálót alkotva és egymás útjába sodródva unos-untalan. Nem a laza történet, hanem szereplői, sajátos hangszínük, esetlen mozdulataik, megmunkálatlan gesztusaik teszik érdekessé a filmet. A színészi játékon túl a helyi fények kiaknázása, a dokumentarista, spontán kamerakezelés miatt is a hetvenes évek Budapesti Iskolájának folytatása a Nem vagyok a barátod, de több benne az improvizáció, és hiányzik a társadalomkritikai indíttatás. Nem a társadalommal van a baj, hanem a társadalmi berendezkedéstől függetlenül azzal az állattal, amelyet embernek hívunk. Pálfit az emberi viselkedés érdekli, ezért művének pszichológiai és humánetológiai vonatkozásai a legjelentősebbek, a művészetben rejlő metafora a sartre-i tételmondatban csúcsosodik ki: „a pokol – az a többiek”. S még valamiben: úgy látszik, csak a pokolban élhetünk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9698