KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Plumbum, avagy a veszélyes játék

Zsenits Györgyi

 

Negédes bécsi keringők, bárgyú slágernosztalgiák nyugodalmas világába született bele Ruszlán Csutko, a film zseb-szörnyetege. Amit sajátos útjára érzelmi „örökségként” magával visz: alkonyi erdő posztere alatt andalító családi éneklés, gitáros, könnyes harmónia; „Für Elise” a jégpályán, amely lenge piruettekre sarkallja édesanyját. A kamasz-főhős számára a család kispolgári ízlésvilágának nyűgei, de egyben a fészekmeleg béklyói is ezek – csupa eltépni-vágyott kötelék.

Vagyis Abdrasitov rendező ezúttal is hatásos témára bukkant, ám valahol mégis tévedett. Az ő fekete szemüveges gyermeknyomozója minden ízében igyekszik hasonulni egy képzeletbeli sablonfigurához: álmai nagyhatalmú rendőrtisztjéhez. E gyermeteg detektívesdihez minden külsődleges kelléket felvonultat a rendező, de hamarosan egyre sötétebb színekkel árnyékolja Ruszlán lelkének feneketlen örvényeit: hatalmaskodását, árulásait, kegyetlen zsarolási manővereit. A kezdeti ironikus távolságtartásból a film végére semmit sem őriz meg Abdrasitov – s így története törvényszerűen torkollik tragédiába.

Plumbum – fedőnév. Nem akármilyen példaképre hivatkozik Ruszlán, amikor megmagyarázza, miért kell neki ilyen hangzatos álnév mögé rejtőznie: hiszen Joszif Viszá-rionovics Dzsugasvili is az acélban találta meg legkifejezőbb nevét, s így lett Sztálinná. Plumbum, alias Ruszlán kéretlenül spionkodik. Szimpatikus csavargók, pitiáner betörők bizalmába férkőzik, majd lebuktatja őket: s étvágya csillapíthatatlan. Egyre nagyobb halakra veti ki hálóját – és szívós erőszakossággal kényszeríti rá kegyeit a rendőrségre. Saját apjának megalázásától sem riad vissza. Plumbum a lelki terror magisztere. Elborzasztóan remek figurára lelt benne Abdrasitov. És mégis: jókora adag szellemi önger-jesztés kívántatik meg a nézőtől ahhoz, hogy ebben a koravén tyrannosz-gyermekben meglelje a világ nagy zsarnokainak archetípusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4910