KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/szeptember
• N. N.: Körkérdés Film és képzőművészet
• N. N.: Film és képzőművészet
• György Péter: A klasszikus avantgardtól a videóig
• Gerő György: Film
• Kovács András Bálint: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Lajta Gábor: Alkalmi dialógus a kép-telen filmről
• Peternák Miklós: A vetített pék
• Szemadám György: Hüpnosz avagy a mértéktelenség csábítása
• Lajta Gábor: Francis Bacon és a tértől sebzett test
• Beke László: Film Möbius-szalagra Erdély Miklós munkásságáról
• Antal István: A film és képzőművészt kapcsolatáról Beszélgetés Erdély Miklóssal
• Révész László: Műfény paletta
• Forgács Éva: Kamera és képkeret Beszélgetés operatőrökkel
• N. N.: A film és képzőművészet kapcsolatáról a Filmvilágban

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nick Carter, a szuperdetektív

Babusik Ferenc

 

A kritikus ezúttal mintha kettős látással küszködne. Oldrych Lipsky, a Limonádé Joe alkotója új filmjében a krimi-comics egyik klasszikusát és a műfajt magát parodizálja. Ironikusan visszakacsint a kései szecesszió édeskés világába. Mert azóta a műfaj úri szabói kevésbé idealizált ellenhéroszokról vesznek mértéket, lásd Maigret, Miss Marple, Marlowe, avagy Columbo és Tsai.

A Nick Carter paródiának valóban elsőrangú munka – iróniája sokrétűen szellemes. Különösen emlékezetes, miképpen gúnyolja ki – látszólag szimpla fogással: a színek változtatásával – a szexus filmekben gyakori kincstári infantilizmusát, bornírt közhelyeit.

Mindez szép, mindez jó: de mintha mégiscsak Kelet-Európában élnénk és ma, s ez a tény kötelezne is valamire... – ezért hát a kritikus szemöldökráncolása. Avagy tévedünk, és krimiparódiának álcázott parabolikus szatírát látunk, az egykori cseh iskola szellemében fogant alkotást? Duplaélű iróniát: a „boldog kákánia” együgyű provinciájának, Prágának szatírájával a máról is beszél ez a film? Lehet. A fura relikviákkal teleaggatott bájlégtornász, Nick Carter a sörhabon úszó önfeledt mucsaiság ködös álmaiba hoz megoldást. Mit is kell megoldania?...

A nagys’asszony panaszkodik, mert eltűnt (felzabálták) a nagykutyáját. A rendőrség nagy korsó pilsenikben vész el – még csak nem is államhatalmi szerv, olyan kisszerű. A professzor – kulcsfigura – hülyeségekkel töltötte életét, leánya a bájlovag ágyába szeretne csak bújni, de még ez sem jön össze. Kóbor fantaszta kísérletezik repülő izével – csak épp a propellert teszi föl fordítva... A rém pedig? Debil gyermekből magát gróffá feltornászott démonász. S erre az egész groteszk iróniával megrajzolt maszkra köti fel a megoldás bajuszkötőjét bájlégtornászunk – aki mellesleg roppant idegenül jár-kel ebben a sörhabos kákániában.

Marad tehát a kritikus „kettős látása”. A megoldás ezúttal is az éles szemű néző feladata lesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/12 42-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8061