Láttuk még

A nagy álom

Koltai Ágnes

A negyvenes években az amerikai filmpiacot elöntötték a krimik. Többek között D. Hammett és R. Chandler regényeit is megfilmesítették. A nagy álom 1946-ban Faulkner forgatókönyvírói közreműködésével, Howard Hawks rendezésében került a közönség elé. A „fekete széria” filmjei a háborús évek bizonytalan, kiábrándult, cinikus hangulatát tükrözték.

A nagy álom mostani feldolgozása Michael Winner rendezésében semmilyen életérzést nem tükröz, ráadásul ügyesen meghamisította Chandler szemléletét, társadalomábrázolását. Chandler a bűnözést nem az alapjában jó világot megfertőző rossz cselekedetnek fogja fel, hanem az amerikai gazdasági-társadalmi viszonyok szükségszerű következményének. Itt viszont maradt egy jól öltözött, érzelgős Marlowe, aki legfeljebb morcos lenne és ejnye-ejnyét mondana, ha elgondolkozna mindazon, amivel bagóért végzett munkája során találkozik. De ez a bonyolult feladat nem jutott osztályrészéül, csak szellemeskedő összekötőszövegek felmondása.

Chandlert nehéz megfilmesíteni, mert nem hagyományos krimiket írt: nem gyilkos és okos nyomozó küzd egymással, nem a logika és a pszichológiai ismeretek vezetnek a bűntények megfejtéséhez, ezért a néző nem azonosulhat a hőssel (a gyilkossal vagy a nyomozóval), nem izgulhat a rejtély megfejtéséért. Winner A nagy álmot szokványkrimiként próbálta átültetni filmre, így mind kriminek, mind Chandler-adaptációnak unalmas mű született. A bűncselekményeket unatkozó gazdag leánykák követik el, Marlowe pedig egy kerületi kapitányság zsarujához méltóan szaglászik a tettesek után. Magánnyomozó létére egyáltalán nincs konfliktusa a rendőrséggel, és a dörzsölt fiúk sem haragszanak rá komolyan. Nem csoda, ha könnyedén és mosolyogva arat győzelmet.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 39. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7874

Cikk értékelése:

szavazat: 1434 átlag: 5.45