KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Louis Malle halálára

Bikácsy Gergely

Truffaut, Jacques Demy, és most Louis Malle. Temetőbe vonul az új hullám.

Malle szeretnivaló rendező volt. Mi, régiek a Zazie miatt szerettük. Talán a legjobb filmje. És a Viva Maria miatt is szerettük, ez meg a legsikeresebb filmje. A nouvelle vague egyik éljátékosa, később afféle csendestársa maradt.

Nem igazán csapatjátékos. Start előtt kiugrott: arra még tán az edzett filmtörténészek sem emlékeznek, hogy 56 tavaszán már cannes-i nagydíjas lett, de e nyertes opusz, A csend világa igazából Cousteau kapitány filmje. A «Nouvelle vague» még nem is létezik, és az Aranypálma ellenére ekkor még az igazi Louis Malle sem. Majd a Felvonó a vérpadra után, majd a Szeretők után... Majd a Zazie után...

Nem, nem csapatjátékos. 68 tavaszán még ott a harcos Godard és a szelídebben lázadó Truffaut mellett, de hamarosan meg sem áll Indiáig. Hosszú dokumentumfilm lesz abból a felismerésből, hogy a párizsi diákbarikádok Calcutta nyomorából nézve valahogy nem olyan izgalmasak.

Mikor visszatér, egy, a francia ellenállást kegyetlenül és finnyásan, hűvösen deheroizáló opusszal kínos botrányt okoz. A Lacombe Lucien fájdalmasan igaz józanságával az egész francia filmművészet legudvariatlanabb filmje, méltó Clouzot háború alatti Hollójához. Malle a csendes, polgári udvariatlanság udvarias művésze. Ezt senki sem szereti: dühödten támadták. Gaullisták, kommunisták, populisták szerveződtek háborgó kórussá.

Finom, keveseknek szóló művekhez is volt érzéke, meg színvonalas közönségfilmhez is: a szellemesen világsikerré feldübörgő Viva Maria moziszínpadán Brigitte Bardot buta bábuból jelentős színésszé varázslódott.

Malle azután mégegyszer visszanézett 68-ra, fáradtan mosolyogva, megbocsátón is, szigorúan is. Milou májusban, mondja a fura cím. Nemrég a magyar televízióban láthattuk. Ez a Milou (Piccoli játssza) kiábrándult nagypolgár, akit vidéken ér a forradalmat ígérő május. Hipokrita családját megveti, de ami az utcákon zajlik ott távol Párizsban, attól is viszolyog.

Malle már régen kivonult a francia filmből. Elvette Candice Bergent feleségül, átköltözött az óceán másik partjára, amerikai filmeket csinált. Pretty Baby, Atlantic City: ezt is meg lehet tanulni. Aztán kamara-játék színházról, sok beszélgetéssel, New York-i értelmiségieknek: ez meg a kisujjában van.

Mi történt veled? Megöregedtem, mondja a tízéves Zazie a film végén. „Viszontlátásra, gyerekek...” így hangzik Louis Malle egyik utolsó, emlékező filmjének címe. Elegánsan távozott.

A Zazie vásznáról sivító vihogás nélkül szomorúbb dolog volna moziba járni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=45