KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vörös zsaru

Kovács András Bálint

A film készítői nyilván nem sejtették még annak idején, hogy filmjüket a glasznoszty Magyarországon is sikerre fogja vinni, sőt talán nagyobb sikerre, mint bárhol másutt a világon, de azt bizonyosan tudták, hogy Arnold Schwarzeneggerrel bunkó szovjet zsarut játszatni mindenképpen egzotikus filmötlet, melyből számtalan poén bányászható ki, s amely felfrissítheti a megfáradt brutalitás-filmek szériáját. A humor mindig jótékonyan megszelídíti a komolyan vett brutalitás kínos civilizálatlanságát. Viccben itt sincs hiány: számtalan lehetőséget nyújt erre az orosz medve és a cinikus, nyegle amerikai páros ötlete, amit részben már lelőtt a Terence Hill–Bud Spencer duó, de ebben a politikai összetételben kétségtelenül új. A magyar közönség különösen hálásan reagál Schwarzenegger és az oroszok minden bunkóságára, hiszen éppen abban a pszichózisban leledzik, mint amit a film az amerikaiak részéről ábrázol: a nagyobb erőtől való tiszteletteljes rettegést a civilizálatlanság felsőbbrendű lenézése kompenzálja nála is. A film mögött rejtező ideológiai konstrukció egyébként hosszabb elemzést érdemelne. Az amerikai–szovjet erőszak-kooperációban ugyanis a szovjet már nem ellenségkép, mint a James Bond-filmekben. A leghatalmasabb erők összeműködésének új ellenségre van szükségük, és ez az ellenség sajátos módon a kábítószer lesz, amit véletlenül éppen grúzok és négerek terjesztenek. Bármilyen vicces is az embertelen szovjet rendőrgép, mégiscsak felsőbbrendű, mint azok a fekete ördögök…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5431