KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Robert és Robert

Hegedűs Tibor

 

Claude Leloucht nemrégiben haladó filmesnek nevezte valaki nálunk, ki tudja miért? A (majdnem ellenkezőjét) mind nyilatkozataival, mind filmjeivel tanúsítja. Éppen az jellemzi, hogy egyébként éles megfigyelőkészségét csak felvillantja, kritikáját gondosan áthajlítja vagy a cinizmusba, vagy az érzelmességbe, tetszetősen görget a felületen olyan témákat, amelyek érdekesek lennének, ha becsületesen végiggondolná őket. De nem, inkább elszórakozik rajtuk. Mint most is, ebben a munkájában, mely egy házasságközvetítő iroda tevékenységének ürügyén mutathatna be sorsokat, típusokat, magányérzetet, barátságot. Mutat is élvezetes humorú, igazán eredeti jeleneteket, meg tudja ragadni a valódi komikumot, az emberi esendőséget, a szeretnivaló gátlásosságot, kivált az egyik „Robert”, a hallatlanul érzékeny játékú, kövér, csecsemőarcú Jacques Villeret esetében. De nem a valóságigény: a művi optimizmus győz, amikor ezt a pazar (s végül is tragikus) figurát váratlanul a mennybe meneszti, mint véletlenül fölfedezett, s viharosan sztárkarriert befutó paródiazsenit.

Ügyes trükk fél kézzel illúziókat fosztani, s a másikkal illúziókat táplálni. Ezt csinálja a mesterembernek művész, művésznek furfangos iparos, Lelouch. S közben fölényesen menedzseli önmagát, a filmen belül utal régebbi műveire, nyíltan, vagy szándékosan Francis Lai az Egy férfi és egy nőre emlékeztető muzsikájával; bűvészkedik a kamerával, a látvánnyal, ízletes morzsákat szór tehetségéből (ki lehetnék én, ha akarnám!) s jóllakatja vele azokat, akiket ez az elegánsan tálalt koszt kielégít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7910