KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/november
• Szilágyi Ákos: Az emberiség beavatási halála Áldozat
• Báron György: Temetetlen zsarnok Vezeklés
• Reményi József Tamás: Holt idő Hosszú búcsúzások
• N. N.: B. Nagy László-emlékek
• Ágh Attila: A demokrácia iskolája Két választás Magyarországon
• Bikácsy Gergely: Hamueső Az utolsó kézirat
• Fáber András: Deviánsok a turul határán Hol volt, hol nem volt
• Koltai Tamás: Almáskert Érzékeny búcsú a fejedelemtől
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Szitakötőn Felső-Szavojában Annecy
• Létay Vera: Súlytalansági állapot München

• Antal István: Maya királynő Potré Maya Derenről
LÁTTUK MÉG
• Gazdag Gyula: Az én kis falum
• Nagy Zsolt: A halott Ember levelei
• Schubert Gusztáv: A Pókasszony csókja
• Vida János Kvintus: Keselyűket nem temetnek naponta
• Szemadám György: A Beverly Hills-i zsaru
• Schreiber László: A Kék Lovag kalandjai
• Gáti Péter: Ász
• Nagy Zsolt: A szél harcosai
VIDEÓ
• Kovács András Bálint: Alternatív videózás – itthon

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Lucio Fulci horrorfilmjei

Kovács Marcell

Zombik városa (Paura nella città dei morti viventi) – olasz, 1980. Szereplők: Catriona MacColl, Cristopher George, Carlo De Majo. Forgalmazó: Ultra Film. 93 perc. A pokol hét kapuja (E tu vivrai nel terrore – L'aldilà) – olasz, 1981. Szereplők: Catriona MacColl, David Warbeck, Cincia Monreale. Forgalmazó: Ultra Film. 87 perc.

 

A trancsírozós horrorfilmek értelmezésére egyes vélemények szerint az esztétika helyett sokkal inkább a pszichiátria lenne hivatott. Még a szimpatizánsok is készséggel elismerik, hogy az irányzat nem tartozik a horrorműfaj krémjéhez, vonzerejét éppen plebejus egyszerűségének, lényegre törő közvetlenségének köszönheti. A nyolcvanas évek első felében az otthoni videózás elterjedésével hirtelen megnőtt az igény a filmipar bűnös élvezeti cikkei iránt, a pornó mellett virágzásnak indult a tabukat nem ismerő olcsó erőszakmozi is, és a piaci viszonyok változásaira mindig érzékenyen reagáló olasz filmgyártás hamar a világ egyik fő ellátójává lépett elő mindkét területen.

Lucio Fulci az olasz tömegfilmben tipikusnak mondható karrierje során dolgozott megannyi műfajban, pajzán komédiát éppúgy forgatott, mint komor westernt. A jellegzetesen olasz erotikus-erőszakos thriller, a giallo legstílusosabb darabjai közül több is az ő nevéhez fűződik. Mégis mint a mészárszéki horror atyamestere vált híressé. Korábbi, jóval elegánsabb munkái ismeretében az utókor hajlamos ezt a sors igazságtalanságaként értékelni és Fulcit meg nem értett zseninek beállítani, holott legjobban sikerült horrorfilmjeit alaposabban szemügyre véve tisztán látszik, tényleg ezek a sokszor öncélú, helyenként elviselhetetlenül kegyetlen darabok Fulci legkarakteresebb munkái, a filléres költségvetésből eredő hibáikkal és minden más tökéletlenségükkel együtt ezek a rendező legszemélyesebb filmjei.

A holtak hajnala kasszasikere hatására született zombi-trilógia most megjelenő, két utolsó epizódja szemlélteti legkifejezőbben a Fulci-féle mozgóképes iszonyatot. Romero társadalomkritikája helyébe Fulcinál az okkult időtlen témája lép. A zombik e két filmben már csak statisztaszerepet játszanak, és a gótikus horrorirodalom, elsősorban Lovecraft nyomasztó prózája a történetek igazi ihletője. Fulci sohasem volt a kritika dédelgetett kedvence, és mintha az efelett érzett keserűség az ellenkező irányba hajtaná, az egykor kifinomult filmnyelvet beszélő rendező a nyolcvanas években primitív egyszerűséggel fogalmaz, ám egy-egy véletlenszerűen felbukkanó, költői képsorral rendre zavarba ejti nézőit. A korai szürrealista film töredezett, álomszerű meséit idézi a zavaros elbeszélés, a ritmika szabályaira fittyet hányó tempó. Az erőszakjelenetek eltúlzott brutalitása groteszkbe hajlik. A meghökkentés az egyetlen szerepük, a kinyomott szem visszatérő motívuma kapcsán talán nem teljesen légből kapott a klasszikus buñueli képsorra gondolni.

Fulci kegyetlen horrorfilmjei mintha a mozi hőskorát próbálnák megidézni, azokat az időket, amikor a mozgó képek látványa még zsigeri reakciót váltott ki a közönségből. A Lumière fivérek egy vonat közeledését vetítették, és a nézők rémülten kapták el a tekintetüket. Fulcinak ehhez már koponyába hatoló fúrót kell mutatnia, de eléri a hatást.

Extrák: Zombik városa – magyar kommentár, Fulci-portréfilm (első rész); A pokol hét kapuja – magyar kommentár, Fulci-portréfilm (második rész).

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8995