KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Oké

Nevelős Zoltán

 

Technikailag fejlett civilizációnk nagy csapdája, hogy abba a hitbe ringat bennünket, a magunk urai vagyunk, a dolgok, amelyek történnek velünk, a mi döntéseinktől függnek. Ha más nem is, a halál megbízhatóan nem vesz tudomást önhittségünkről, és így sarokköve lehet például egy olyan filmdrámának, amelyben az igazságok felszínre hozója éppen az, hogy valaki meghal-e vagy nem hal meg.

A középpontban Agnete, egy érett harmincas családanya áll, aki tökéletesen kezében tartja az életét, ugyanazzal az elsöprő lendülettel teszi helyre a munkaközvetítőben az ügyfeleket, mint otthon kamaszlányát és férjét. Aztán ez a teljesen „oké” élet alaposan megbillen, amikor özvegy apjáról kiderül, hogy rákos és talán csak három hete van hátra. De ezt az akadályt még veszi, átköltözteti a nagypapát hozzájuk, pedig nem nagy a lakásuk, és még a homoszexualitása miatt kitagadott öccsét is igyekszik újra kibékíteni apjával. Aki aztán – telnek a hetek, hónapok – csak nem hal meg. És ezzel Agnete már nem tud megbirkózni, a család életének irányítása kicsúszik e jólelkű diktátor kezéből.

A főszerepet alakító Paprika Steen kezéből azonban szerencsére egy másodpercre sem csúszik ki a játék. Egymaga elviszi a vállán a filmet – ha valahol, akkor itt igaz e megfogalmazás. A színésznő, akit a Születésnap női főszerepében láthattunk, szinte minden képsorban a színen van, de ha nincs, jelenlétét akkor is érezni. Agnete megfáradt vonásaival is szédítően vonzó, cselekedeteiben erőszakos, de amikor egy-egy váratlan helyzet megtorpanásra kényszeríti, meghatóan törékeny.

A komor téma ellenére a film hangvétele csaknem vígjátéki. Jesper W. Nielsen a produkció kisrealista stílussal elért frissességével azt bizonyítja, hogy nem minden dánnak kell Dogma ahhoz, hogy emberbaráti, őszinte és hatásos filmet készítsen. Egyedül a tolakodó kísérőzene használatában nem ártott volna, ha valamit azért átvesz ama puritán elvekből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1890