KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Pókember 2.

Pápai Zsolt

 

Az amerikai sorozatfilmeket rendre az a vád éri, hogy a folytatások utánzatai, halovány kópiái csupán a korábbi epizódoknak. Sokan úgy tartják, a reprintmozik gyártásának az ötlethiány az oka, és ennek a vélekedésnek van is alapja, ám nem minden esetben az invenció kifáradásával magyarázható a jelenség. Gyakran rafinált marketingstratégia áll a háttérben, a hollywoodi szemlélet egyik fő irányelve szerint ugyanis a film ugyanolyan piaci termék, mint bármely más árucikk, amelyet ha egyszer sikeresen bevezettek, akkor addig kell gyártani, amíg népszerű, ráadásul az újabb és újabb termékváltozatoknak csak csekély mértékben szabad különbözniük a korábbiaktól.

A Pókember 2. a sorozatfilmek gyártása mögött munkáló gondolkozásmódot minden más, hasonló típusú produkciónál jobban illusztrálja. Hihetetlen gazdag anyagból, több száz füzetet számláló képregény-sorozatból válogathattak volna a producerek, ám ők nem éltek a lehetőséggel, sőt óvatos duhaj módjára voltaképp nem akartak egyebet, mint újraforgatni a több mint 800 millió dollárt fialt első részt. A film alig szolgál eredeti elemmel, szinte kizárólag az első epizódban bevált figurákat, konfliktusokat, motívumokat és trükköket használja.

Jellemző, hogy a hatalmas Marvel-univerzumból ismét egy őrült tudós-figura szerepel antagonistaként, aki mellett új karakter nem jelenik meg. A felmerülő konfliktusok is hasonlóak az első részhez: a film a világ – pontosabban New York – megmentésének kötelező problematikája mellett tovább gombolyítja az unásig ismerős szerelmi szálat és újfent hangsúlyosan tárgyalja a címszereplő identitás-válságát. A stiláris megoldások terén sem lép előre az új epizód: ismét csak néhány jelenetben érvényesülhet Sam Raimi rendező kivételes vizuális fantáziája és humora, továbbá a trükkök jellege és színvonala sem változott. Mindennek meg is van az eredménye: a Pókember 2. csak egy-egy kósza pillanatra izgalmas darab, egészében véve azonban máris idejétmúlt film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1988