KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sergio Leone halálára

Fáber András

 

Mallarmé szép verssorával szólván őt is önmagává alakította az öröklét: nem készíti el már tervezett filmjét, amelyet Harrison Salisbury Kilencszáz nap című regénye nyomán készült leforgatni a Szovjetunióban, s amelynek témája szerelmi történet lett volna a második világháborús, blokádtól gyötrött Leningrádban. Leone úgy marad meg emlékezetünkben – és a filmtörténetek lapjain –, mint egy sajátos populáris filmműfaj, a spagetti-western egyik megteremtője és legnagyobb mestere, aki legjobb alkotásaiban (A jó, a rossz és a csúf, 1966; Volt egyszer egy Vadnyugat, 1968; Volt egyszer egy Amerika 1984) a műfaj csúcsaira tudott emelkedni.

Pedig mélyről jött. Gyermekkora a fasizmus idejére esett; talán innen hozta magával világának két alapvető élményét, talán ebből az időből származik vonzódása a nyomor és az erőszak ábrázolásához; s talán a gyermeki lét mélyén keletkezett rokonszenve a kemény öklű vadnyugati hősök iránt, akiknek világa végső soron néhány egyszerű – és tiszta – erkölcsi kategóriával leírható.

Mélyről jött egy mellőzött színész-rendező és egy sikertelen színésznő gyermekeként is, aki a szakma legalján, az úgynevezett peplumos filmekben kezdte pályáját, mely negyedszázadra terjedt.

Hic sunt leones – írták valaha a térképekre, ahol ismeretlen területek, fehér foltok voltak. Nos, ez a nemcsak nevében, de alkatában is oroszlánszerű olasz rendező több szempontból is idegen vidékre merészkedett: nemcsak a táj, a jellem pusztasága is vonzotta, s mesterségének – művészetének – sajátos vonásai révén a műfaj őshazájában is sikert tudott aratni. Talán arra is képes lett volna, hogy jégszekrényt adjon el az eszkimóknak. A western jellegzetesen leonei stílusára az indulatok és az effektusok olykor paródiába hajló túldimenzionáltsága jellemző, s a néző sokkolása a kegyetlenségek túlzóan naturalisztikus részletezésével, valamint az az irreális időélmény, amit a mozgás hieratikus lelassításával, idegborzoló zenei effektusok megzengetésével ér el.

Manapság kisszerűbb a filmszakma faunája.

Fogynak a nagyvadak. S most megint kevesebb lett egy oroszlánnal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5441