KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1987/december
FILMFŐISKOLA
• Vitray Tamás: Lázadni vagy beilleszkedni? Beszélgetés művész-tanárokkal
• Sipos Júlia: Nem kíváncsiak rád igazán Beszélgetés volt hallgatókkal

• Kézdi-Kovács Zsolt: Töredék egy filmrendezőről Gábor Pál halálára
• Szemadám György: Egy mitikus filmtabló A szurámi vár legendája
• György Péter: Rossz közérzet a filmszínházban Filmgiccs
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Olmi diszkrét bája Velence
• Létay Vera: Nemzedékek árnyjátéka Locarno

• Takács Ferenc: A kudarc igézete John Huston, a Kézműves
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Elek Judit: A bengáli vándor Satyajit Ray
• N. N.: Satyajit Ray filmjei
LÁTTUK MÉG
• Nagy Zsolt: A misszió
• Schubert Gusztáv: A város és a kutyák
• Tamás Amaryllis: Sem fedél, sem törvény
• Szemadám György: A szerelem és magány játékai
• Tamás Amaryllis: Lavardin felügyelő
• Faragó Zsuzsa: Szívfájdalom
• Báron György: Férfiak
• Hirsch Tibor: Pinocchio
• Gáti Péter: Asztal öt személyre
KÖNYV
• Faragó Vilmos: A szavak megőrzött jelentése
KRÓNIKA
• K. K. I. : Elment egy filmográfus
• N. N.: Bob Fosse (1925–1987)

             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy zseni, két haver, egy balek

Schéry András

 

Kezdetben volt a western. A cowboyfilm, az indiánfilm, az önfeledt piff-puff. Aztán a western elvesztette ártatlanságát; s mikor Hollywoodban Butch Cassidy és a Sundance kölyök az önfeledtségtől megfosztott közönségnek „félre” játszva utoljára villantotta fel a kékszemű nehézfiúk olümposzi derűjét, a Cinecittàban időközben megszületett spagettiwestern atyja, Sergio Leone is megnyekergette a western halálharmonikáját: már csak Volt egyszer egy Vadnyugat.

De a mozisztárt nem hagyják meghalni. Reszketeg lábát már csak a keménnyé koszosodott farmer tartja egyenesen, arcát por és veríték ragacsos sminkje rántja össze marconára, még szerencse, hogy jótékony árnyat vet rá az egyre gyűröttebb karimájú cowboykalap; hajdan telivér jenki családjában mind több a mesztic. S egyre szenilisebb: Stan és Pant összekeveri Bud Spencerrel és Terence Hill-lel... Azután Bud Spencer Piedone néven felcsap nápolyi seriffnek, és marad Terence Hill.

De a nálunk politikai krimi-szerzőként is jól ismert Damiano Damianinak ebben a filmjében a porcelánkékszemű, juj-de-édes Terence Hill övéből a coltot már nem ő maga rántja elő, hanem a fantáziátlan produkció által zsonglőri minőségben szerződtetett deus ex machina.

Bizony, makaróni ez a western. Nyúlósra, nyögvenyelősre főtt csőtészta. És ráadásul a csőben nem a balekot húzzák be istenigazából, hanem a nézőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/09 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7342