KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

In aeternam memoriam amice Vayer

Dobai Péter

 

„El sem indultam, már is megérkeztem. Anyám tűzhelyétől, a halállal mentem. Hideg, vad mezőkön, szomorú rét mellett, láttam ezer síró gyermeklelket. Elhagyott anyámat egyre mindig várom. Jön mama! – Ne sírjál – súgja a halálom. A végső ítélet napján meghal a halál is, nem lesz már a végső órák őre…”

(Hans HolbeinLajos Ferenc: Haláltánc)

 

Az olasz nyelvben a maestro szó mestert és művészt egyaránt jelenthet. Vayer Tamás ebben a kettős értelemben volt mestere is, művésze is a szcenikának, a színpadtechnikának, a színpadi, filmi és televíziós díszlettervezésnek, látványtervezésnek. Most, hogy a rajzasztalra tűzött lap üres lett, a szcenikai vázlatok befejezetlenül hevernek a műteremben, most, hogy az eszközök, szerszámok – körzők, szögmérők, vonalzók, tűhegyes ceruzák, szögek, kalapácsok, ácskapcsok, ácsszekercék, festékes dobozok, ecsetek – immár letétettek, az építő kézből végleg kiüttettek: nehéz nekem szigorúan „szakmai” szempontból emlékeznem Vayer Tamásra, akinek nemcsak munkatársa lehettem lenni szerencsés számos filmben (pl. Csontváry, Circus Maximus etc.), sokkal több is volt annál: a barátom.

Vayer Tamás polgári családból származott, a lakást hatalmas könyvtár uralta, és a falakon Barabás Miklós festményei függtek: az ősök arcképeivel. Édesapja személye és munkássága, a Herder-díjas Vayer Lajos művészettörténész professzor, akadémikus – olyan könyvek írója, mint a Pázmány Péter ikonográfiája, Rembrandt, A rajzművészet mesterei, Masolino és Róma, Raffaello freskói a Vatikánban – döntően meghatározták a fiú későbbi pályáját, műveltségét, mély vonzódását a művészetek és az „Orbis sensualium pictus” iránt, mely vonzalom és tudás egész életművében kamatozott, érvényesült, éspedig virtuóz módon. Meg nem állhatom, hogy korán távozott barátom, a Mafilm, a Nemzeti Színház díszlettervezőjének és művészeti tanácsadójának sokoldalú munkásságából néhány főbb művét e búcsúzó írásban magam és mások emlékezetébe idézzem: Hogy szaladnak a fák, Egri csillagok, A tanú, Szerelmesfilm, Szindbád, 141 perc a Befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, Fekete gyémántok, Egy erkölcsös éjszaka, Csontváry, Circus Maximus, Egymásra nézve, Te rongyos élet és még sok-sok filmet említhetnék, amelynek alkotótársa volt Vayer Tamás. A televízióban ő volt díszlet- és látványtervezője a Rózsa Sándornak, az Oszlopos Simeonnak, a Napraforgónak. Színházi díszlettervezőként Vayer Tamás alkotta meg a Tudós nők, a Szomorú vasárnap, a Gallilei élete, A Vihar, a Bűn és bűnhődés, a Szent Johanna, a Pillantás a hídról, a Peer Gynt színterét és látványvilágát. Leghosszabb ideig a Csontváry-filmben dolgoztunk együtt. Energiája, lelkesedése, készenléte, perfekcionizmusa, kitartása, helytállása, egyéniségének karizmája, mókakedvelő természete, humora, kritikus helyzetekben is csúcsminőséget célzó és azt is eredményező, rendkívüli munkabírása: mindvégig töretlen maradt ebben a nehezen megszületett filmben is, forgattunk bár a Felvidéken, bolyongva Késmárk és Galánta közt vagy a Balkánon, a szovjet Közép-Ázsiai sivatagokban, Buharában, Taskentben, Khivában vagy Szicíliában vagy a Lipari-szigetek kialudt vulkánkrátereinek mélyén vagy éppen honi tájban vagy filmgyári műtermekben. Tamás hajnalok hajnalán kelt, nemcsak megtervezte a díszleteket, hanem kétkezi munkásként – ha kellett ácsként, ha kellett festőként – együtt dolgozott a díszletépítőkkel. Vayer Tamás a Szcenikai Központ művészeti vezetőjeként tanárként is kiváló munkát végzett, igaz, volt is mit tanítania: nem középiskolás fokon… Adieu mon vieux Ami!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3423