KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alsino és a kondorkeselyű

Nóvé Béla

 

Miguel Littin legújabb filmje láttán egyfolytában azon töpreng az ember, miért van, hogy a világ igazságtartalékai az utóbbi időben oly igen megfogyatkoztak, hogy a politikai filmek hitelfedezete annyira megcsappant. A terror és nyomor, a kiszolgáltatottság és elesettség látleletei mintha erejüket vesztették volna, részint a tanúként hívott közönség közönye, részint a tetemrehívók kétes igyekezete folytán. Meglehet, ehelyütt illetlenül irodalmiasnak hat, de ide visszhangzanak a szavak, melyeket Lessing Bölcs Náthánja az örökségen civódók fejére olvas: „Ti mindannyian megcsalt csalók vagytok!”

E ránktestált, illékony örökség pedig nem egyéb, mint hogy szabadnak, embernek születtünk. Még akkor is, ha ezt az adott világ, környezetünk szüntelenül kétségbe vonja. Gyerekként repülni vágyunk, mint Alsino, elhajózni messzi vizekre; aztán egyszer csak lezuhanunk, s hullákat találunk illúzióink kéklő habjai közt. És innentől már minden halad tovább a politikum kényszerpályáján a szokványos jelképek szemaforjait követve. Megnyomorítóink – hisz Latin-Amerikában vagyunk! – természetesen katonák, a tömeggyilkosok egy diktatúra hazai és importált bérencei. A levegőben nem mi repkedünk önfeledten, hanem egy modern kondorlégió gép-keselyűi. Vágyaink bujkáló partizánlétre kényszerülnek, s az ősrengeteg mélyén tenyésznek tovább.

Miguel Littinnek, a chilei emigráció tiszteletre méltó, immár legendás alakjának ez a filmje a forradalmár romantika gyenge parafrázisa, tartalmilag és formailag egyaránt rosszul sikerült teremtmény – akárcsak főhőse, a hatás kedvéért nyomorékká tett bennszülött kisfiú, aki szomorú és magányos természeti lényként bóklászik egy véres polgárháború színterein. Didaktikus politikai célzattal idezsúfolt érzelgősség és brutalitás – mindez felemás dramaturgiai, filmnyelvi preparátumban.

Emiatt, hogy végül részvét helyett csupán csalódást érzünk...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5682