KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/január
• Koltai Tamás: Mindez már megtörtént velünk Beszélgetés Gothár Péterrel
• Reményi József Tamás: Lélegzet nélkül Grúz filmek krónikája
• Böszörményi Géza: Fekete macska sötét szobában Pasztorál
• Szilágyi Ákos: Barátom, a filmreklám
• Bikácsy Gergely: Tajtékos évek A nouvelle vague születése
• Kovács András Bálint: Kultúra és halál Az új hullám szabadsága
A FILMVILÁG MOZIJA
• Schubert Gusztáv: A kollektív Übü Tűz van, babám!
FILMFŐISKOLA
• Zsugán István: Mennyit ér egy rendezői diploma? Beszélgetés Herskó Jánossal
• Pap Pál: Lengyelországban – és Ausztráliában Beszélgetés Jerzy Toeplitz professzorral
• Dobos Éva: Három Világ diákjai Beszélgetés Humberto Solas Kubai rendezővel
• Vincze Lajos: Debütánsok A holnap grúz filmes nemzedéke
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellem a dobozból Gdynia
• Zalán Vince: Fekete festmények Mannheim
LÁTTUK MÉG
• Szemadám György: Szerelem második vérig
• Nagy Zsolt: Yesterday
• Hirsch Tibor: A harmadik fokozat
• Gáti Péter: Bocsáss meg!
• Faragó Zsuzsa: Kobra
• Kovács Ágnes: Az utolsó kívánság
• Tamás Amaryllis: A vihar

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vigyázz! Kígyó!

Deli Bálint Attila

Egy üzbég község napfényes – és provinciális – derűjét gyilkosságsorozat borítja árnyékba. E „képes” beszéd a „filmnyelv” tükre is: a napfényes panorámák sötét belsőkben fényképezett premier plánokkal alkotnak végletet. S e vonás a „jellemekre” is igaz: az „alvilág” és a „hatóság” fekete-fehér ellentétét aligha enyhítheti a színestechnika (ami; mellesleg, a film erénye). A fizikai világ színskálája – tájak, tárgyak, arcok – nem képes önmagában áttörni a pszichikai színtelenséget. E végletek között alig van átmenet, itt lelhetjük föl – egyetlen jelenetben – az egyetlen megfelelően alkalmazott filmes feszültségkeltő eszközt: a túl közeli beállítás (szuperplán) valóban szorongást kelt, különösen, ha éjszakai „sötétben” osonó embereket fotózunk, akik előtt nádsövény képez eleven rácsot. Véletlen vagy tudatos hatáseszköz ez a rendező kezében – enyhítsünk: mindegy.

A gyilkosságok kollektív szomorúságba döntik a helység patriarchális viszonyok közt élő lakosságát, nemkülönben az üzbég „seriffet” és családját, akikhez városi – civil ruhás! – nyomozó is társul, lévén az ügy „bonyolult”. Innen a történet – hiába a ponyvakrimi megannyi penészes kelléke – romos erőd, titkos folyosók, kígyóbűvölés, ártatlan szerelem – teljességgel „unalmas, érdektelen, lassú”. A szerzők ugyanis alapvető szerkezeti hibát vétenek: ha a Ki a gyilkos? a krimi rejtvénye, semmiképp sem tehetjük érdekfeszítővé (ráadásul 130 perces!) történetünket azzal, hogy már a címben leleplezzük „arcvonásait”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/04 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7137