KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/február
• Schiffer Pál: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Magyar Bálint: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Ardai Zoltán: Oda azért még elmegyek Tiszta Amerika
• György Péter: Kis, szomorú stílromantika Hótreál
• Zsugán István: Fekete dobozaink Beszélgetés Sára Sándorral
• Kovács András Bálint: Monológok a Kárhozatról Tarr Béla új filmjéről
• Zsugán István: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Szalai Györgyi: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
VITA
• Horváth Márton: Felszólalás Vita a magyar filmről, 1962
• Galambos Lajos: Film-ügy vagy víz-ügy? Vita a magyar filmről, 1962

• Zalán Vince: A levetkőztetett planéta Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Schubert Gusztáv: A fény évszázada Ginger és Fred
• Nóvé Béla: Rács és toll Börtönemlékek
• Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza Lili Marleen
• Barna Imre: Játék Amerikával Martin Scorseséről
• N. N.: Martin Scorsese filmjei
• Rubanova Irina: „A lázadást játssza el” Viszockij, a filmszínész
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Betty Blue
• Tamás Amaryllis: Tangók
• Nagy Zsolt: A betörő
• Szemadám György: A vér mindig forró
• Kovács Ágnes: A Nílus gyöngye
• Kabai József: Mona Lisa
• Justyák János: Az üldözött és a vak
• Mészáros István: Feltámad a Vadnyugat

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kockázat ára

Ardai Zoltán

 

A filmes polit-krimi 1968 utáni európai virágzását – főként olasz és francia filmekről van szó – korántsem tekinthetjük egyszerűen művészeten-kívüli jelenségnek. Még akkor sem, ha e műfaj úttörői szinte valamennyien mutattak több-kevesebb hajlamot egyfajta sematizmusra (nevezetesen: társadalomkritikai didakticizmusra); a hajlam még nem maga a végzet. Bár egy ideig tartani lehetett attól, hogy a keleti védelmi rendszerben lehanyatló szocreál nyugaton folytatja majd művészet-pusztító útját, a filmművészet veszte aztán mégsem ez lett, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy lehetséges didaxismentes polit-mozi is (Damiano Damiani Félek című 1977-es kalandfilmje például már föléemelkedik mindenfajta kommercialitásnak). A társadalombíráló kalandfilm egyik legfőbb francia specialistája Yves Boisset azonban mintha fordított utat járna be: nyolcvanas évekbeli munkáiban a korábbiaknál közvetlenebb, azaz nyersebb módon hangsúlyozza keserű véleményét (hazája amerikanizációjáról), miközben filmjeinek kivitelezése esztétikai és technikai tekintetben egyaránt mind felületesebbé vált. Ami A kockázat árában látható – többnyire halállal végződő – erőszakos jeleneteket illeti, oly mesterkéltek, hogy a legnaivabb nézőknek sem adnak módot döbbenetre. (Az ilyesfajta jeleneteket egyszerűen nem így kell megrendezni, de hisz tudta is ezt Boisset régen.) A filmbeli tévétársaság nyereségmegszállott vezérkarát, amely a jelzett brutális eseményekért elsősorban felelős, ötpercenként látjuk tanácskozni anélkül, hogy a cinikus népség valami egyebet is elárulna magáról, mint amit már az első pillanatban felfogtunk. Pedig a forgatókönyv Robert Sheckley-től vett alapötlete kitűnő, a magyar nézőnek egyébként már ismerős Az erőd című hazai filmből. (Gyilkolni vágyó, amúgy tisztes életű polgárok egy tévés műsorsorozat keretei közt lehetőséget kapnak büntetlen embervadászatokra: mindegyik leendő áldozat egymillió dollár túlélési díj reményében írásba adja, hogy esetleges haláláért csakis maga a felelős.) Boisset oly következetesen ügyetlenkedi el filmje lehetőség szerint legfélelmesebb jeleneteit, hogy akár arra is gyanakodhatunk: szándékosan teszi, nem akarván olyan hatásokkal szolgálni, mint a „leleplezett” tévétársaság, így csupán egy kérdés marad: vajon miért mutogatja egyáltalán ama véres-mocskos hajszát?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5317