KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/február
• Schiffer Pál: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Magyar Bálint: A Dunánál Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből
• Ardai Zoltán: Oda azért még elmegyek Tiszta Amerika
• György Péter: Kis, szomorú stílromantika Hótreál
• Zsugán István: Fekete dobozaink Beszélgetés Sára Sándorral
• Kovács András Bálint: Monológok a Kárhozatról Tarr Béla új filmjéről
• Zsugán István: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Szalai Györgyi: Talpalatnyi hitel Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
VITA
• Horváth Márton: Felszólalás Vita a magyar filmről, 1962
• Galambos Lajos: Film-ügy vagy víz-ügy? Vita a magyar filmről, 1962

• Zalán Vince: A levetkőztetett planéta Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
• Schubert Gusztáv: A fény évszázada Ginger és Fred
• Nóvé Béla: Rács és toll Börtönemlékek
• Molnár Gál Péter: Egy dal életrajza Lili Marleen
• Barna Imre: Játék Amerikával Martin Scorseséről
• N. N.: Martin Scorsese filmjei
• Rubanova Irina: „A lázadást játssza el” Viszockij, a filmszínész
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Betty Blue
• Tamás Amaryllis: Tangók
• Nagy Zsolt: A betörő
• Szemadám György: A vér mindig forró
• Kovács Ágnes: A Nílus gyöngye
• Kabai József: Mona Lisa
• Justyák János: Az üldözött és a vak
• Mészáros István: Feltámad a Vadnyugat

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördögűző

Szemadám György

 

 

Már csak ez hiányzott: 1989 első napjaiban hozzánk is megérkezett az Ördög. Még szerencse, hogy ezúttal csak a filmvásznon produkálja hírhedett mesterkedéseit, s az ugyancsak szerencse, hogy ott is csupán egy meglehetősen kiöregedett prototípusával van dolgunk. Mert ha a filmbéli utalásokat jól értelmezem – és ez az öreguras amatőr Mezopotámia ősi földjét nevezheti szülőhelyének –, akkor lehet bizony vagy ötezer éves. No, ez aztán látszik is nevetségesen kisstílű, régimódi trükkjein és szenilitásán! Hol marad ő a progresszív fiataloktól! Az igazmondó, könyörtelen Marchociastól, Astaróthtól, s rejtett ismerőjétől, Beliáltól, aki magát Krisztust fogta perbe Isten előtt, Mefisztótól, az éleseszű, büszke daliától, vagy a megismerés bűnös fényét hordozó Lucifertől! A Filmmúzeum múzeumi Gonosza beéri azzal a meglehetősen elcsépelt fogással, hogy beleköltözik egy aranyos, nyuszifogú, tizenkét éves kislányba, aki ettől kezdve csúnya szavakat használ, obszcén gesztusokat produkál, úgy tekeri körbe a fejét, mint egy bagoly, verekszik, és – leghatásosabb eszközként – sárgászöld okádékot köp kíváncsi látogatói szeme közé. Beláthatjuk, hogy az Alvilág egy komolyabb lakójának mindez bliktri lenne, hisz például a loudem-i és a louviers-i apácákat megszálló ördögök ráadásul még férfiasságukkal és angyali szépségükkel is meghódították környezetüket, a Bibliából ismert gerazai megszállott pedig arról volt nevezetes, hogy testébe egész légiónyi tisztátalan lélek tudott beköltözni. Még szerencse, hogy jobb sorsra érdemes Ördögünk képes a hagyományos visszafelé-beszédre, mert még azt hihetne az ember, hogy maga a főszereplő – máskülönben valóban igen csinoska, nyuszifogú – kislány csinálja a műsort csak azért, hogy figyelmet keltsen, s hogy anyját elriassza egy általa kevésbé kedvelt férfi közeledésétől. Számomra egyébként nem is annyira e férfiú kihajítása az ablakon, és fejének száznyolcvan fokos hátracsavarása tette meggyőzővé a filmben a Gonosz valós jelenlétét – hallottam én már ettől különbeket is a nyuszifogúhoz hasonló úrileánykákról –, hanem az, ahogyan a rendezőt sikerült összezavarnia. Nem véletlen ugyanis, hogy e kénkőszagú öregnek a rendezetlenséget, a káoszt kifejező szörnyalak a legfőbb védjegye, hisz a film kiváló rendezőjének kezében is kissé összekuszálódni látszanak a szálak, különösen a film megnyugtatóan unalmas első negyede után, amint negatív hősünk akcióba kezd. Nem világos előttem például, hogy alvilági rejtekhelyéről miért csak úgy tud kiszabadulni a Vén Hun-cut, hogy egy ásatás keretében kipiszkálják onnan? De ha problémái adódnak az ilyen fizikai akadályok leküzdésével, akkor hogyan oldja meg az emberi testbe való ki-be járkálást? Milyen úton hagyja el végülis szülőföldjét? Az öreg pap testében utazik? Akkor meg miért hagyja ott ezt a nyugodalmas lakhelyet? Hogyan választja ki éppen azt a padlást lakhelyéül, ahol annyit szöszmötöl – teljesen feleslegesen? Régiségeket keres? Miért csak fokozatosan költözik bele a nyuszifogúba? Nem bízik benne eléggé? Vagy csak kicsinek találja annak a porhüvelyét? Aztán hogyan kerülnek a filmbe teljesen oda nem illő, vagy elvarratlanul maradt jelenetek szálai? Mi szükség egy olyan apa állandó emlegetésére, akinek semmi szerepe nincs ebben a filmben? Miért kell csak úgy mellesleg lefasisztázni egy derék, tisztességben megőszült lakájt, akinek csak az a szerep jut, hogy a padláson tartsa a lámpát, és egyszer meg italokat szolgáljon fel? Miért engedték idetévedni egy tisztességes krimi tisztességes detektívfelügyelőjét, aki szemlátomást állandóan láb alatt van, s ő maga is érzi, hogy semmi dolga itt? Ördögünk miért tűri az állandó molesztálását, az ördög-nézők, és -űzők hadát? Miért nem költözik át például az ördögűző öreg pap testébe, ahelyett, hogy megölné? Most van hatalma fölötte, vagy nincs? El tudja tépni a kötelékeit, vagy nem? Egyszóval: ördögien ki van találva ez az egész! Talán csak a maszkmesternek és néha a vágónak maradt helyén a szíve, s ők akkor is végezték a dolgukat, amikor már végképp nem lehetett tudni, hogy mire is megy ki az egész. Mert azt azért nem hiszem, hogy ördögi sugallatra ennyi pénzt pazarolt volna el Hollywood csak azért, hogy lássa, amint a nyuszifogú kislány alakítója idegösszeroppanást kap a film első megnézésekor. Ami mellékesen azért be is következett! Vagy az Alvilág nagyralátó lakói elvárnák tőlünk, hogy Az ördögűzőt filmnek – netán filmművészetnek – tekintsük?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5335