Láttuk még

Négy bandita, tíz áldozat

Tardos János

Eurowestern, ezúttal rajzban (így olcsóbb is…), másfél óra nevetés. Vagyis csak lehetne. Mert az ötlet húsz percre is kevés – a maradék több mint egy óra tömény unalom. Ez így elég sommás ítélet, de bizonyára nem az egyéni ízlésficam következménye. Amikor megnéztem a filmet, az első 20 perc után végighullámzott a vetítőtermen a százhangú ásítókórus, majd – újabb 20 perc elteltével – többen fölálltak, hogy a közeli sörözőben keressenek enyhülést.

Pedig a négy Dalton fivér sematikus butasága és ügyefogyottsága az elején még meglehetősen szórakoztató kalandokat eredményezett, a pozitív hős, az „okos cowboy” szintén egysíkú talpraesettsége és egészséges ravaszsága is rokonszenvesnek látszott. (Itt kell megjegyezni, hogy az eleve kétdimenziós rajzfilmtechnika, ötvözve a sok újat nyújtani már nem tudó westernnel, csodálatos mélységeket feltárni nyilván nem véletlenül képtelen.)

Hamar kifullad a történet, a geg-zsákból előkerülnek a rég ismert ötletek; mintha ósdi vicceket kellene hallgatnunk. A szellemesen induló rajzfilmből mozgó falvédő lesz, sűrűre rajzolt comics. Talán csak azok élvezhetik tovább maradéktalan örömmel, akik maguk is nemrég jöttek le az említett konyhai berendezési tárgyról, vagy akinek minden vicc új: az újszülöttek, azaz a serdületlen gyermekek.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 40. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7944

Cikk értékelése:

szavazat: 703 átlag: 5.46