KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/március
• Vitézy László: „Úgy érezte, szabadon él” Részletek Vitézy László dokumentumfilmjéből
• Reményi József Tamás: Csak egy bűne van A Dunánál
• Magyar Bálint: A falusi színtér A szociológus szemével
A FILMVILÁG MOZIJA
• Fáber András: A popkrisztus pokoljárása Mechanikus narancs
• Ciment Michel: Elvetemült figurák Beszélgetés Stanley Kubrickkal

• Bikácsy Gergely: Alkímia Dél
• Báron György: A vakációzás nehézségei A zöld sugár
• Barabás Klára: A klip őse Marcel L’Herbier művének újjászületése
• Hudra Klára: A szívtelen asszony
• Barabás Klára: A csonka filmek doktora Beszélgetés Szilágyi Attilával
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Az ezredik kép Nyon
• Létay Vera: Civilizációs virágoskert Tokió
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Útvesztő
• Koltai Ágnes: Őrizet
• Szemadám György: A dzsungel könyve
• Nagy Zsolt: Onimasza
• Tamás Amaryllis: Reméljük, lány lesz
• Tamás Amaryllis: Fiú nagy fekete kutyával
• Gáti Péter: Szeretem a denevéreket
VIDEÓ
• Pataki Gábor: ...a teória aranyló fája zöld Kasseli jegyzet
• Boros István: Luxus? Szűkülő kazettapiac

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Andy Weir: A marsi

Botanikus szuperhős

Roboz Gábor

Egy űrrajongó hobbiíró előrukkolt napjaink egyik legsikeresebb sci-fi regényével.

 

Ritkán fordul elő, hogy egy tudományos részletekkel bőven feldúsított hard sci-fi népszerűsége túlnyúljon a műfaj célközönségén, Andy Weir bemutatkozó regényével azonban pontosan ez történt: A marsi (2011) meg tudta szólítani azokat is, akik egyébként valamiért ódzkodnak a tudományos-fantasztikus sztoriktól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a könyv kiadásának története, amelynek során a szerző először saját honlapján tette ingyen elérhetővé a szöveget, amelyet aztán a tömeges érdeklődés kielégítéséhez 99 centes e-könyvként feltöltött az Amazonra, az egyre nagyobb méreteket öltő siker pedig hamar kiadói szerződéshez és (egy héten belül) a filmjogok elkeléséhez vezetett.

A korábban számítógépes programozóként dolgozó hobbiíró egész életében rögeszmés rajongással viszonyult mindenhez, ami az űrutazással kapcsolatos, és az évek során felhalmozott tudását egy vérbeli high-concept regény megírásával kamatoztatta. A könyv kritikáiban nem véletlenül kerülnek elő a kézenfekvő asszociációk („Robinson Crusoe az űrben”, „Marsi MacGyver”), a vörös bolygón magára maradt, halottnak hitt asztronauta sztorija röviden arról szól, hogyan képes egy ember életben maradni a civilizált világtól távol, ahol pusztán saját leleményességére hagyatkozhat. (Az alapötletet egyébként Geoffrey A. Landis is feldolgozta 2000-es Mars Crossing című regényében, nála azonban öt űrhajósnak kell átkelnie a planétán a megmeneküléshez.) A műfaj kedvelői meglehetősen ritkán olvashatnak ennyire egy személyre koncentráló történeteket – a közelmúltból megemlíthető még A felfedező, bár James Smythe regénye sok szempontból fényévekre van Weirétől –, és A marsi szerzője túlzás nélkül a maximumot hozza ki az ötletéből.

Weir voltaképpen nem csinál mást, mint szép szisztematikusan végigveszi, milyen veszélyek leselkedhetnek egy Marson rekedt emberre, illetve milyen feladatokat kell végrehajtania az életben maradás érdekében, és ezt a problémáról problémára haladó dramaturgiát, kiegészítve a Földről segíteni igyekvő NASA-beosztottak szálával, kifeszíti a teljes cselekményre. Mindezt pedig olyan, laikusok – vagyis az olvasóközönség nagyrésze – számára bámulatos tudományos jártassággal teszi, hogy néha már-már olyan érzésünk támadhat, mintha nem is kitalációt, hanem non-fictiont, egy valóban lezajlott túlélőtörténet dokumentációját tartanánk a kezünkben. A bevallottan „kocka” szerző persze vigyáz arra, hogy a tudományos háttér bemutatása (kvázi infotainment) során ne lökje el magától az olvasóit, és olyan élőbeszédes, közvetlen, időnként vulgáris nyelvezetet használ, amivel tényleg mindenkit elérhet.

A főszereplő Mark Watney ugyanis hiába kimagasló szaktudású botanikus-asztronauta, alapvetően maga is egy egyszerű fickó, akinek marhára elege van az egészből, csak haza akar jutni, a popkultúrát szereti, azt viszont nem, ha a néha nyűgnek tartott földi segítői beledumálnak a dolgába. A naplóbejegyzésekben, illetve chateléssel kommunikáló űrhajós parádés fekete humora, öniróniája, határtalan találékonysága és kitartása olyan hőssé teszi, akit szinte lehetetlen nem szeretni – egyedül talán az róható fel a szerzőnek, hogy egy már-már valószínűtlenül szívós szuperembert teremtett, aki soha nem, vagy csak nagyon rövid időre hagyja eluralkodni magán a letargiát, holott neki aztán minden oka meglenne rá. Az alapkoncepcióból fakadóan pedig Watney mellett nincs szükség sem árnyalt mellékszereplőkre, sem sok tájleírásra: Weirnek elég időnként jó ritmusérzékkel megszakítania az E/1. narrációt, hogy a földi segítségnyújtás bemutatásával még tovább fokozza a feszültséget, és igazi globális ügyet csináljon a botanikus elképesztő pechjéből.

A marsi nagyszerű példája annak, hogyan mesélhető el ízig-vérig műfaji keretek között egy egyetemes történet, amely ráadásul anélkül tud szólni kitartásról és emberfeletti teljesítményről, hogy patetikus lenne.

 

Fumax, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 48-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12464