KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/március
• Vitézy László: „Úgy érezte, szabadon él” Részletek Vitézy László dokumentumfilmjéből
• Reményi József Tamás: Csak egy bűne van A Dunánál
• Magyar Bálint: A falusi színtér A szociológus szemével
A FILMVILÁG MOZIJA
• Fáber András: A popkrisztus pokoljárása Mechanikus narancs
• Ciment Michel: Elvetemült figurák Beszélgetés Stanley Kubrickkal

• Bikácsy Gergely: Alkímia Dél
• Báron György: A vakációzás nehézségei A zöld sugár
• Barabás Klára: A klip őse Marcel L’Herbier művének újjászületése
• Hudra Klára: A szívtelen asszony
• Barabás Klára: A csonka filmek doktora Beszélgetés Szilágyi Attilával
FESZTIVÁL
• Ardai Zoltán: Az ezredik kép Nyon
• Létay Vera: Civilizációs virágoskert Tokió
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Útvesztő
• Koltai Ágnes: Őrizet
• Szemadám György: A dzsungel könyve
• Nagy Zsolt: Onimasza
• Tamás Amaryllis: Reméljük, lány lesz
• Tamás Amaryllis: Fiú nagy fekete kutyával
• Gáti Péter: Szeretem a denevéreket
VIDEÓ
• Pataki Gábor: ...a teória aranyló fája zöld Kasseli jegyzet
• Boros István: Luxus? Szűkülő kazettapiac

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végső állomás

Glauziusz Tamás

 

Ebben a tucatfilmben a fiatal színészek szembeszökően gyenge játéka a legfigyelemreméltóbb. Kár, hogy bármely európai amatőr-társulat színvonalát elbukják, hiszen a hollywoodi film utóbbi években fontos és érdekes vonulata lett a „tini-horrornak” vagy talán „college-horrornak” nevezhető filmfajta. Bennük gimnazisták vagy húsz év körüli (és sohasem idősebb) egyetemisták követnek el bűnöket, majd válnak bonyolultan kitervelt és rendkívül véres bosszú áldozataivá. Az idevágó fontos (nem feltétlenül jó) filmek ismertebbjei: Sikoly 1 és Sikoly 2, Tudom mit tettél tavaly nyáron, Urban Legend (magyar forgalmazásban Rémségek könyve). A Final Destinationt nem azért nehéz közéjük sorolni, mert még színészei játékánál is gyengébb, hanem mert nem bűnfilm. Diákhősei ugyanis semmiféle bűnt nem követnek el, titkuk sincs és bosszút sem forralnak. Ellenfelük ugyanis maga a nagybetűs Halál, „akinek” látványos repülőgépkatasztrófás terveit az egyik fiú megsejti, és az indulni kész (majd felrobbanó) gépből kivezeti néhány osztálytársát. A Halál ezután sorban végez a szökevényekkel, hogy aztán, nagy és látványos katasztrófa-jelenetek után többször is melléfogva mégis megtorpanjon.

Amikor a halandó emberek ellenfele a halhatatlan és mindig győztesnek látszó Halál, akkor nem a bűnfilm kategoriájában vagyunk. Horrorfilmnek vagy thrillernek sem hívhatjuk az ilyesmit. A borzalom és iszonyat diadalmasan masírozhat ugyan ezen a vásznon, de csak természeti csapások sorozataként (katasztrófafilm – talán a nemesen klasszikus horror legméltatlanabb ellentéte), gondolati háttérként meg öblös butasággal gomolyog sátáni-túlvilági, „filozofikus” filmek minden bölcsessége. A Final Destination szuperszonikus repülőgéphez méltatlanul tétován tévelyeg, zakatol és dübörög ez utóbbi filmfajták sinein. Természetesen a néző nem kategoriák szerint szeret vagy nem szeret egy filmet. Attól, hogy nem felel meg a bűnfilm nem is annyira „szabályainak”, hanem alapvető műfaji feltételeinek, a Final Destination még lehetne érdekes film. Mégsem az, hanem buta és fantáziátlan mozi, ahol a harsogóan üres katasztrófaszcénák is egyre unalmasabbak, s a Halál meg a Végzet óvodás filozófiájából a klipek látványa marad csak a mozivásznon. Rendezője kétségbesett küzdelmet vív, na nem a Halállal, hanem a filmcsinálás szakmai minimumával, s ha végül tán „elégséges” érdemjeggyel távozik a vizsgabizottságtól, az ingerült unalmukban tán a kritikusoknál is szigorúbb nézők nyomatékosan bevéshetik a szekundát. Jegyvételükért önmaguknak is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3125